Kizárólag személyes indokokkal magyarázom, hogy egy 2009. október 16.-án írt publicisztikai írásomat csak 2012. január 5.-én teszem közzé. Két évvel ezelőtt írásomat sokan ismerték a Szocialista Pártban, de nem elegen értették meg. Ez is oka annak a vereségnek, amelyet 2010.-ben elszenvedtünk. Azóta sok minden megváltozott: pártom, az MSZP, ellenzékbe kényszerült, bizonyos tanulságokat már levont, egyes változtatásokat már megvalósított, ám még sok adóssága van politikai hitelességének helyreállításához és társadalmi elfogadottságának növeléséhez.
A mostani közléssel szeretném megerősíteni, hogy az Orbán-kormányban megtestesült neohorthysta ellenforradalmi kurzus leváltásában csak egy etikailag támadhatatlan, politikailag felkészült és a győzelemre szervezett baloldali mozgalom lehet sikeres. Ilyenné kell válnia a Magyar Szocialista Pártnak.
* * *
Lázár András
Egységek és kétségek
Csaknem egyoldalas nyilatkozat fekszik előttem. Nyilatkozat? Inkább hűségnyilatkozat. Aláírói a MSZP budapesti szervezetének prominensei, többségükben kerületi pártelnökök, összesen húszan. Az aláírók egyrészt torzsalkodásnak, a párt megosztásának tekintik „a korábban már nagy többséggel lezárt személyi kérdések újranyitására” vonatkozó kezdeményezést. Ugyanakkor támogatják, hogy – a fővárosi MSZP-vezetés koncepciójának megfelelően – már december 11-én, egy budapesti Küldöttértekezlet nevezze meg a párt főpolgármester-jelöltjét a jövő őszi önkormányzati választásokra.
A „korábban már nagy többséggel lezárt személyi kérdések” homályos megfogalmazás, és feltehetően az aláírók egy része nem is tudta, hogy miről van szó. Ám többünk számára az üzenet világos: a párt budapesti vezetői, akik biztos befutó helyeket foglaltak el maguknak a parlamenti választásokra összeállított jelenlegi listán, nem szeretnék azt kockáztatni. Akinek pedig kétségei vannak ezzel a listával kapcsolatban, az „torzsalkodó”, „megosztó”, ráadásul ezt kampányidőszakban teszi, tehát a dolog különösen káros, hiszen „veszélyezteti a sikeres választási szereplést”.
Magam is egyik kezdeményezője lévén a jövő tavaszi országgyűlési választásokra már jóváhagyott budapesti MSZP-jelölések újragondolásának, találva érzem magamat: én lennék a megosztó? Én lennék az, aki megbontom az MSZP egységét? Én lennék az, aki miatt veszélyben van a szocialisták választási sikere?
Hát ezt talán mégse. De nézzük időrendben a dolgokat.
Nehezen volt érthető, hogy a szocialisták budapesti vezetői miért siettek oly nagyon a 2010-es országgyűlési választások budapesti területi listájának összeállításával. Már májusban napirendre tűzték, aztán ripsz-ropsz el is fogadták ezt a listát, amelynek élén – a korábbi szokásoknak megfelelően – az MSZP elnöke szerepelt. Az őt követő helyeken azonban nem a Szocialista Párt emblematikus és sikeres politikusai sorakoznak, hanem az aktuális budapesti pártelnökség és egyúttal a Fővárosi Önkormányzat prominensei: Burány Sándor, Hagyó Mikós, Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Steiner Pál. Már májusban is sokunkban voltak kétségek ennek a listának a reprezentativitását, politikai célszerűségét illetően, ám akkor még elsiklottunk a kérdés felett.
Júniusban aztán a Budapesti Párttanács egy meglepő felhívással rázta meg az MSZP belső közvéleményét: alig pár hónappal a korábbi pártelnök-miniszterelnök lemondását követően, a július 4-iki Kongresszusra készülve, úgymond „az MSZP-ben kialakult helyzet, valamint a választók előtti bizalom és hitelesség erősítésére” (sic!) egy bizalmatlansági indítványt kezdeményezett az MSZP Országos Elnöksége ellen. Még azt is megfogalmazták ebben a dokumentumban, hogy ha a kezdeményezésük támogatásra talál, mit és hogyan kellene tennie a pártnak az Országos Elnökség lecserélésére. A kongresszusi küldöttek többsége látta, hogy a javaslat, – amelyhez csatlakozott néhány vidéki káder is -, teljesen alkalmatlan a nevezett célra, és ezért elvetette a kezdeményezést. Ám az Országos Elnökség nem akart formális (alapszabályi) indokokra hivatkozva kitérni a budapesti vezérkar kihívása elől, és egy pártszavazást követő Alapszabály-módosítás útján kész volt vállalni a bizalmi megmérettetést; a Kongresszus pedig ezt a kompromisszumos megoldást el tudta fogadni. Megjegyzem, nincs nyoma annak, hogy akik mostani hűségnyilatkozatukban az MSZP egységét propagálják, és ellenzik a „már lezárt személyi kérdések újranyitását”, azok a júliusi Kongresszus idején hasonló érveléssel, a cselekvési egységre és párt belső békéjére való hivatkozással elutasították volna az Országos Elnökség megpuccsolására irányuló budapesti kezdeményezést. De ezt most hagyjuk.
Nyár végén a Fővárosi Önkormányzat cégeinél „kiborult a bili”. Számos felháborító részlet és tény már ismert, és nap mint nap újabb zaftos információkkal leszünk gazdagabbak. Nem állítható, hogy ezekért a botrányos ügyekért a cégeket felügyelő Hagyó Miklós vagy Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek jogilag felelősek lennének. És nem állítható az sem, hogy az MSZP, mint a budapesti önkormányzati koalíció egyik tagja, önállóan kellene viselje ezekért a politikai felelősséget. Ám az vitathatatlan, hogy az önkormányzat tisztségviselői, köztük az MSZP-s frontemberek is, nem háríthatják el maguktól a személyes politikai felelősség rájuk eső részét. Közismert, hogy a fővárosban sem a koalíciós partner, sem pedig az öntörvényű főpolgármester nem könnyű partnere az MSZP-nek. Akik 2006-ban a szocialisták oldaláról részt vállaltak a fővárosi önkormányzat vezetésének gondjaiból, még másoknál is jobban tudták ezt. Az önkormányzati cégek botrányai, de különösen a fővárosi koalíció szétszakadása egyértelműen azt bizonyítják, hogy a vállalt feladatuknak nem tudtak megfelelni. Elfogadom: nem csak a saját hibájukból! De mindemellett finoman szólva is vállalhatatlan, hogy a történtek ellenére a fővárosi szocialisták a parlamenti választásokra éppen ezt a gárdát, – Hagyó Miklóst és említett társait -, mint az MSZP fővárosi élcsapatát, mint húzóneveket, mint a párt sikeres és népszerű politikusait kívánják feltálalni a budapesti választóknak. Az ismert előzmények után elfogadhatatlan, hogy éppen őket sorolják a területi listának a párt elnökét követő, biztosan befutó helyeire.
Ezen megfontolások alapján kezdeményeztük néhányan azt a Felhívást, amelyet a Budapesti Központi Pártszervezet szeptember 29-én, vita után, többségi döntéssel elfogadott, – annak ellenére, hogy a pártszervezet elnöke, Havas Szófia, minden eszközt bevetett a döntés megakadályozása érdekében. A Felhívás nem tartalmaz neveket, de egyértelmű: elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak tartja, hogy a fontos tisztségekben alkalmatlannak bizonyult párttársaink újra képviselő-jelöltek legyenek, sőt, biztos befutó listás helyeken szerepeljenek. A Felhívás mindössze annyit kezdeményez, hogy az MSZP budapesti tagjai ismételten tekinthessék át a budapesti jelölteket, és a Fővárosi Önkormányzat gazdasági társaságainál történtekért politikai felelősséggel tartozók helyett „etikailag kifogástalan, szakmai és politikai felelősség vállalására alkalmas, az MSZP helyi és országos képviseletére valóban méltó jelölteket állítsanak”. Magyarán: konkrét, vállalható és képviselhető követelményeket fogalmaz meg; – és mellesleg ebben is különbözik a budapesti vezetés elvetélt kongresszusi puccskísérletétől.
Magam javasoltam a taggyűlésen, hogy a Felhívást ne vigyük ki a széles nyilvánosság elé, ez egy párton belüli ügy. Ennek ellenére két nap múlva egy részletes híradás jelent meg a taggyűlésről a Népszabadságban, de ez már nem meglepő. Viszont máig sűrű homály fedi, hogy a budapesti pártszervezetekhez és a budapesti szocialistákhoz intézett Felhívás kikhez és hogyan jutott el, és eljutott-e egyáltalán a címzettekhez, ahogyan azt a Központi Pártszervezet határozatában megfogalmaztuk. Ám mindössze egy héttel annak elfogadását követően a Budapesti Párttanács rendkívüli ülést tartott, amelyen Burány Sándor elnökletével állást foglaltak a területi lista megváltoztathatatlansága mellett. Egyértelmű, hogy a budapesti pártvezetés tagjai sürgősen „blokkolni” akarták a kezdeményezést, hiszen féltették saját parlamenti mandátumaikat.
Időközben egyes kerületi pártszervezetekben tovább nőtt az elégedetlenség az MSZP fővárosi vezetésével szemben, sőt, az egyik kerületi szervezetben aláírásokat gyűjtöttek Burány Sándor budapesti pártelnök és Hagyó Miklós elnökhelyettes, főpolgármester-helyettes visszahívására. Egy másik kerület pedig az egész Budapesti Pártelnökség lemondására szólított föl. Lám, egy újabb kezdeményezés „a korábban már nagy többséggel lezárt személyi kérdések újranyitására”! Mintha a tagságnak pontosabb elképzelései lennének a politikai felelősség vállalásáról, mint a komplett budapesti MSZP-elnökségnek…
Miután a Budapesti Párttanács kisiklatta a korai képviselő-jelölés újragondolására vonatkozó javaslatot, a Baloldali Tömörülés országos ülésén álláspontomat részletesebben is kifejtettem. Elfogadhatatlannak neveztem például azt, hogy Hagyó Miklós „hiteltelennek” nyilvánított olyan embereket, akik eddig három-négy alkalommal is egyéni mandátumot szereztek a Szocialista Pártnak az országgyűlési választásokon, s kiszorította őket a jelöltségből. Elfogadhatatlannak neveztem, hogy az MSZP budapesti listáján a párt elnökét követő helyeket a budapesti vezetés „lestoppolta” magának, miközben kisöpörte a listáról – és az egyéni körzetekből is! – a párt valóban sikeres és népszerű embereit. Miért nincs az MSZP jelöltjei között az emblematikus és több ciklusban is egyéni győztes Donáth László? Miért maradt ki a listáról Kiss Péter és Hiller István, akik eddig egyébként is egyéni mandátummal lettek fővárosi körzetek szocialista parlamenti képviselői? Az ő látványos kihagyásuk a területi listáról több mint szimbolikus fellépés az MSZP Elnökségével szemben! Vállalhatatlannak neveztem azt is, hogy a budapesti pártvezetés tagjai (akik többségükben az Önkormányzat különböző tisztségviselői is) a BKV és más önkormányzati cégek botrányait követően sem tekintenek saját tevékenységükre a kellő önkritikával. Tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak neveztem azt, hogy – minden jel szerint több alkalommal is – a fővárosi önkormányzati cégeknél, vagy akár másutt dolgozó MSZP-tagok egzisztenciális fenyegetettségükre való hivatkozással kellett korlátozzák véleményük kifejtését a párt fórumain. Végül pedig bejelentettem: bármennyire is elkötelezettje vagyok a szocialista eszméknek és a szociáldemokrata értékeknek, bármennyi erőfeszítést tettem is az előző években a Magyar Szocialista Párt sikeréért, egy olyan listára, amely vállalhatatlan embereket tol előtérbe, nem tudok és nem fogok szavazni.
Elgondolkodtató volt a gyűlés résztvevőinek reakciója: „vastapsot kapott a Hagyóék elleni felszólalás” – írta másnap több híradás is, az egyébként zárt rendezvényről. Az utóbb hozzám érkezett visszajelzésekből aztán egyértelmű volt, hogy a budapesti pártvezetés politikai kudarcait, antidemokratikus módszereit, saját közéleti-politikai státuszát mindenáron konzerválni próbáló gyakorlatát sem a budapesti párttagság, sem pedig a budapesti botrányok negatív politikai következményein kénytelenül osztozó vidéki szocialisták nemigen tudják tolerálni. Ugyanis nemcsak budapesti szocialisták kerestek meg, hanem vidéki szervezetek, vidéki képviselők is, akiknek ugyanúgy magyarázkodniuk kell a fővárosi önkormányzat szennyese miatt, mint nekünk, budapestieknek.
Az MSZP budapesti vezetése tévedésben van, ha azt hiszi, hogy az országgyűlési választások területi listája egy (sportbéli szakkifejezéssel) „vigasz-ág”, ahonnan az ő kudarcos politikai teljesítményükkel is be lehet jutni a Parlamentbe. A területi lista a szavazatmaximálás egyik eszköze: a párt értékeit és szellemiségét leginkább megjelenítő politikusok, a legnépszerűbb húzóemberek nevét kell oda felvennünk! A területi listákon az MSZP ismert, megbecsült és sikeres embereit, vagy értékeinket és céljainkat felvállaló neves közéleti embereket kell szerepeltetnünk, nem pedig botrányok környékén vagy hátterében bukdácsoló, sorozatos kudarcaikat és ballépéseiket magyarázgató kádereket, akik persze alkalomadtán zsarolhatók is! A teljesítmény- és értékalapú lista mögé pedig, kétségek nélkül, egységesen állhatnak fel a Szocialista Párt tagjai és szimpatizánsai.
Az MSZP budapesti szervezetének egységéről és az egységgel kapcsolatos kétségekről szóló írást itt be is lehetne fejezni. Ám utóbb történt egy s más, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, s ami miatt feladtam korábbi álláspontomat, és a párt belső ügyeit, hatékony és felelős belső fórumok híján, kényszerűségből, a szélesebb nyilvánosság elé tárom.
A sajtóból értesültem először az előzőekben már említett október 15-iki nyilatkozatról. Eszerint az aláíró húsz MSZP-prominens nem támogatja a „már lezárt személyi kérdések” újranyitását. Mi ez, ha nem éppen az érintettek ellenakciója a pártszervezetekben gyarapodó kezdeményezésekkel szemben? De több is annál, ugyanis az MTI-hez eljuttatott „hűségnyilatkozatból” derült ki számomra, hogy a budapesti vezérkar pont december 11.-ére (!), azaz éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és választási programját elfogadó Kongresszusát megelőző napra hívta össze a budapesti Küldöttértekezletet. Ezen kívánják majd megnevezni a jövő év őszén esedékes önkormányzati választások MSZP-s főpolgármester-jelöltjét, s – ahogy ez később más dokumentumokból kiderült – listás jelöltjeit is.
Az indokolatlanul korán és politikailag teljesen alkalmatlan időpontra összehívott budapesti Küldöttértekezletet már nem tudom egyszerűen dilettáns kezdeményezésnek értékelni. Véleményem szerint a dátum kijelölése és a feladat megjelölése nem véletlen ballépés: ez tudatos provokáció! A szocialista főpolgármester-jelölt megnevezése nem kizárólagosan fővárosi belügy, és – az előzmények ismeretében – az önkormányzati választások MSZP-s pártlistájának összeállítása is túlmutat a főváros határain. Ezért a december 11-iki küldöttértekezlettel kapcsolatban már nem kétségeim vannak, hanem – a joggyakorlatból átvett kifejezéssel – „a bizonyossággal határos valószínűséggel” állítom, hogy a budapesti pártvezetést okkupáló csoport (Hagyó & Co.) nyilvánvalóan valamivel meg kívánja lepni az MSZP-t. Ha mással nem, akkor azzal, hogy a Kongresszusra figyelő közvélemény háta mögött, szép csendesen, az önkormányzati választásokra is ugyanazt a 4-5 politikailag amortizálódott embert, – azaz saját magát –, teszi a fővárosi lista élére. Magyarán az önkormányzati választásokon sem az MSZP-re leadott szavazatokat akarja maximalizálni, hanem saját helyét biztosítani.
Már az is sokat sejtető volt, hogy a Jelölést Előkészítő Bizottság elnöke Hagyó főpolgármester-helyettes egy korábbi közvetlen hivatali munkatársa lett, jelenleg éppen kerületi pártelnök. A sejtés bizonyossággá vált, amikor ismert lett az „elsőkörös jelölés” eredménye. Eszerint az MSZP budapesti főpolgármester-jelöltjének Horváth Csabát 20 szervezet nevezte meg! A következő helyekre 18-18 jelölést kapott Hagyó Miklós, Steiner Pál és Havas Szófia, 17 jelölést pedig Molnár Zsolt. Bár Burány budapesti pártelnök csak 12 jelölést kapott, de ezzel is a „legtámogatottabbak” között van. Szóval megint ugyanazok! Egy ilyen „hangsúlyos” jelölésekkel összeállított lista egy „jól szervezett”, ráadásul egyeztetési nehézségekkel és választási kényszerrel terhelt küldöttértekezleten érdemben nem változtatható meg. Veszély tehát nincs, a budapesti MSZP-vezetés Arturo Ui nyomdokain haladó polipjának a jelek szerint sikerülhet rendíthetetlen és megingathatatlan pozíciókat szereznie a fővárosi közgyűlésben is. Külön érdekesség, hogy a Budapesti Központi Pártszervezet, amely ennek a gárdának a politikai felelősségét felvetette, a jelöltállítás során szintén az előbbi kádereket favorizálta, – legalábbis a Jelölést Előkészítő Bizottság listája szerint! Pedig a taggyűlésen mintha pont ennek az ellenkezőjéről lett volna szó…
A budapesti szocialisták, – párttagok és szimpatizánsok –, egyre nagyobb aggodalommal tekintenek arra a folyamatra, amelynek végén a fővárosi MSZP valójában csak a Hagyó-polip politikai fedőszerveként funkcionálhatna. A „már lezárt” országgyűlési területi lista és az elfogadhatatlan körülmények között előkészített önkormányzati lista ellentétes az MSZP fővárosi tagjainak egyre kritikusabb álláspontjával a jelenlegi vezetéssel szemben, és ellenétes az MSZP országos érdekeivel is. A kényszeredett hűségnyilatkozat a húsz aláírással, a magyarázkodó és önigazoló riportok és sajtónyilatkozatok, a szétküldött belső levelek is mind-mind csak a kritika és az összeomlás elől menekülő budapesti MSZP-vezetés védekező reakcióinak dokumentumai.
Nem lehet nem emlékezni a „168 óra” c. hetilap Hagyóról szóló részletes elemzésére szeptember végén. Ez egyértelműen megvilágította azt az informális hálózatot, amelyet a főpolgármester-helyettes a budapesti pártszervezetekbe és azok fölé épített ki magának. Hírt kaptunk az önkormányzati cégek igazgatósági/felügyelő bizottsági helyein és a Polgármesteri Hivatal apparátusában a Hagyó-káderek elszaporodásáról is. Nem lehet nem figyelembe venni mindazokat az információkat, amelyekre független elemzők és politológusok is felhívták már a figyelmet, még az MSZP belső fórumain is: a Hagyó-polip az MSZP vállalt értékeitől eltérő és vallott etikai normáival szembenálló gyakorlatot folytat, informális, az önkormányzati tisztségeken és a párt belső, demokratikus hierarchiáján felülemelkedő hálózatot szervez. Információkat kaptam kocsmai egyeztetéseken előre cinkelt küldöttértekezletekről. Vidékiek tömeges beléptetéséről egyes kerületi pártszervezetekbe, majd ezt követően Hagyó Miklóshoz köthető személyek párttisztségbe választásáról. Éttermi „egyeztetésekről”; – igaz, egy visszautasított éttermi meghívásról is. Háttérszervezkedésekkel kiebrudalt korábban sikeres frontemberekről. Önkormányzati cégek igazgatóságaiba delegált, s ezzel lekötelezett pártbéli tisztségviselőkről. Burkolt és kevésbé burkolt fenyegetésekről. Felkínált és elfogadott kegyekről és kegyencekről. Kettétört szakmai életutakról és megszakított sikeres politikai pályákról. Cégvezetőkhöz érkezett fenyegetésekről. Üzleti és politikai háttéralkukról. Hazugságokról, ámításokról és machinációkról. Ha csak a tizede igaz annak, amit az MSZP tagjai, politikai értékeket és etikai követelményeket egyaránt vállaló budapesti szocialisták a felszólalásomat követő napokban váratlanul elém tártak, – már az is kétségbeejtő!
Budapesti ügy? Talán az lehetne, de a főváros szerepe a hazai közéletben, és különösen a szellemi és politikai progresszióban mindig meghatározó volt. Ha a baloldal és a szociáldemokrácia a fővárosban foglyává válik egy öncélú és önérdekű politikai maffiának, akkor az hosszú időre visszavetheti a magyar baloldal történelmi esélyeit. A Hagyó Miklóshoz és társaihoz köthető klikknek idény nyáron már volt egy elvetélt kísérlete az MSZP Országos Elnökségének rapid megbuktatására. Egy ilyen, végső soron a Magyar Szocialista Párt egészét is veszélyeztető kelevény felszámolását nem lehet a pártegységre való hamis hivatkozással megállítani. Az elvek és értékek melletti közös kiállás egységét nem lehet összetéveszteni a megtévedtek, az akarnokok, a zsarolható politikai businessman-ek megtűrésével, „a hatalombrókerekkel és listamanipulátorokkal” vállalt cinkossággal. Az MSZP-ben pártegységet a szociáldemokrata értékek megjelenítésére kell szervezni, – és az azokat sikeresen képviselő, az etikai normákat betartó, a párt belső demokráciáját tisztelő politikusok köré kell felépíteni! Ezt a pártegységet én is vállalom, ezt a pártegységet én is képviselem. És bízom benne, hogy a pártszervezetek és párttagok többsége is, – kényszeredett és végiggondolatlan hűségnyilatkozatok helyett –, ezt az egységet kívánja megvalósítani.
Méghozzá kétségek nélkül.
2009. november 16.