balegyenes.info

Lázár András

…Egy angolt a nyelvjárása

abszolút beskatulyázza:

megmondom, hogy kutyapecér,

avagy tag a felsőházba’...

(Higgins professzor szövege a My Fair Lady-ből)

A politikus bizonyos tekintetben hasonlatos az ügyvédhez: érvelését, szempontjait és következtetéseit nyelvi eszközökkel fogalmazza meg. Ha rosszul használja ezt az eszközt, akkor kiteszi magát annak, hogy még objektíven igazolható álláspontja, még elfogadható és méltányolható érvei sem hatnak meggyőzően, s nem vezetnek sikerre sem. Következésképp még azon választók (ítészek) szimpátiáját sem nyeri el, akik a kezdeményezés, az üzenet tartalmi részét egyébként támogatnák. Szóbeli megnyilatkozásban is ellenérzést kelt a kesze-kusza szöveg, ám a zavaros, nyelvileg nehezen megközelíthető, homályos mondatokból, és ráadásul illogikus mondatfűzéssel összeállított politikusi iromány kontraproduktív: mivel olvasójának értelmezési nehézséget okoz, taszító hatása erősebb, mint a kezdeményezés tartalmi részével esetleg megnyerhető szimpátia és támogatás.

A fenti megállapítás általános érvényű ugyan, ám kifejtésének konkrét kiváltó oka van, amelyre lentebb még utalok. Előtte azonban hangsúlyozom, hogy ma az MSZP az egyetlen olyan politikai párt, amely értékrendjét, szervezettségét és politikai tapasztalatát is tekintve alkalmas lehet az orbáni ellenforradalmi rendszer megbuktatására, s amely képes lehet Magyarországot visszavezetni az európai demokratikus kultúra és a hatékony szociális piacgazdaság viszonyai közé. Ezért nem csak a nyelvi igényesség önállóan is érvényes szempontja, hanem a politikai küldetés felelőssége is megköveteli, hogy a Szocialista Párt dokumentumainak megfogalmazása korrekt legyen. Minden fésületlen gondolat, minden szerkesztetlen mondat, minden átgondolatlan, gagyi szöveg, amely kikerül a Jókai utcai pártközpontból, kárt okoz a pártnak; – méghozzá függetlenül attól, hogy alapvetően „belső használatra,” vagy a választók szélesebb körének megnyerésére készült.  (Noblesse oblige – mondhatnám a XVIII. századi francia mondással, ha nem érezném magam is egy ilyen idézet fonákságát.)

A minap egy ilyen iromány kapcsán egy MSZP-s pártrendezvényen megismételtem egy korábbi   javaslatomat, mely szerint talán kellett volna alkalmazni valakit a szöveg véglegesítésére, aki legalább közepes érettségi vizsgát tett magyar nyelvből és irodalomból. (Kiváló gimnáziumi tanárom ugyanis mindannyiunktól megkövetelte, hogy dolgozatunkban minden mondatnak legyen önálló értelme, üzenete, gondolata, s az anyanyelv szabályainak megfelelő nyelvi szerkezete is, továbbá szervesen illeszkedjék abba a tartalmi-logikai struktúrába, amelyet a fogalmazás írójaként kifejteni szándékozunk.)  Vitathatatlanul éles kritikámra a szöveget jegyző „politikus” reakciója ezúttal a lehető legszerencsétlenebb volt: előbb megsértődött, aztán engem is megsértett. Ám mivel a kölcsönös sértegetés nem visz előre, az inkriminált szöveg alapján inkább tényszerűen is alátámasztom, hogy milyen mondatokat, milyen szövegfűzéseket nem lett volna szabad leírnia, szétküldenie, vitára bocsátania.

„Az elmúlt években teljesen átalakult a pártműködés közege. Az egyéni életvitelben a kevés számú, mélyebb emberi kapcsolat mellett megjelent nagy számú kevésbé intenzív kapcsolat. Az egyének személyes kapcsolataiban megjelent egy nagyobb számú, de kevésbé mély kapcsolati környezet is. A választók részben másként élnek, mint korábban: felszínesebb, pillanatszerűbb, spontán jellegű kapcsolatok sokaságát tartják fent környezetükben, idejük egy részét szabadabban osztják be társadalmi/közösségi célok mentén. Ebből következően az egyes közcélok támogatása is felszínesebbé, aktuálisabbá vált, amiből következik az egyéni értékrendek töredezett jellege, az egyéni inkonzisztencia.”

Vajh’ mit jelent a „pártműködés”, és vajh’ mi annak a „közege”? És mit üzen a szöveg tanácstalan olvasójának az, hogy ez az ismeretlen valami ráadásul át is alakult? A második mondat, szerkezete szerint, kontrasztot, szembeállítást fogalmaz meg, de a „mélyebb”-nek nem ellentéte a „kevésbé intenzív”; nyelvtanilag a második részből hiányzik egy névelő, a „nagyszámú” pedig egybe írandó. A „kevésbé mély kapcsolati környezet” (sic!) értelmezhetetlen. Bár lehet, hogy a választók idejük egy részét szabadabban osztják be, de semmiképpen nem „társadalmi/közösségi célok mentén”, hanem például „szolgálatára”, s következésképpen nem „beosztják”, hanem esetleg „szentelik”. Azt pedig, hogy az egyes közcélok támogatásának felszínesebbé (?), de ugyanakkor aktuálisabbá válásából (sic!) miért következik az „egyéni inkonzisztencia”,  azt nemigen lehet megfejteni,  – már csak azért sem, mert ez utóbbinak nincs semmi értelme. Talán inkompetencia? Annak legalább lehet valamilyen logikai kapcsolata a szöveg írójához. Vagy inkontinencia? Ez meg a szöveg olvasójára utalhatna, – már amennyiben figyelembe vesszük a textus olvasásából következő esetleges fiziológiai hatásokat is. De hogy inkonzisztencia?

„A pártok aktív támogatói kevésbé az adott szervezet teljes programja, koherens ideológiája, jövőképe mentén választják a szervezetet. Sokkal inkább valamilyen ügy, egyes ügyek, akár személyek, tényezők, identitáselemek vagy több elem együttese mentén keresik a kapcsolatot. Rövid távú, intenzív, valamilyen ügy melletti elköteleződést az ügyből levezetetten igénylő együttműködést keresnek.”

Bár ehelyütt kerülni szándékozom a tartalmi vitát, nem tudom szó nélkül hagyni, hogy éppen az aktív támogatók azok, akik a „szervezet” (ez a szó kétszer szerepel az első mondatban!) teljes programja alapján választják az adott pártot; – de nem a programja mentén! És akik valamely párttal alkalmilag keresik a kapcsolatot, azok sem „tényezők” és „identitáselemek” (?), vagy pláne „több elem együttese mentén”, hanem értékrendjük megjelenítése és/vagy konkrét érdekeik képviselete céljából. A harmadik mondat értelme homályos: még ha a felsorolásba elhelyezem is a hiányzó vesszőt az egyébként mesterkélten ható „elköteleződés” (helyesen: elkötelezettség) főnév tárgyas alakja után, akkor sem derül ki, hogy ezek a támogatók miért keresnek „az ügyből(?) levezetett” együttműködést? Akikről egyáltalán szó lehet ebben az összefüggésben, azok konkrét, személyes problémáikból következően igényelnek együttműködést valamely párttal.

„A zártabb, mélyebb elkötelezettséget igénylő párttagi viszony mellett meg kell jelennie egy nyitottabb, kevesebb bevonódást igénylő, informális jellegű közegnek, amely néhány érték, közös cél mentén kinyitja a pártot a széles választói közegnek. Ez a nyitás hosszú távon csak pozitív értéktartalom mentén lehet eredményes. A közös ellenségképp katalizálja a szerveződést, de önmagában nem épülhet rá tartós, koherens idea, egy új, jobb és igazságosabb Magyarország jövőképe.”

Az, hogy a párttagsági viszony mellett miért kell megjelenjen egy „nyitottabb, kevesebb bevonódást (sic!) igénylő közeg (sic!)” is, ez nem derül ki a szövegből. Ráadásul a szerző szerint éppen ez a „kevesebb bevonódást igénylő közeg” nyitja ki majd a pártot egy másik „közeg”-nek, konkrétan „a széles választói közegnek”. Kinyitja, méghozzá „néhány érték, közös cél mentén”; – de itt meg a vessző helyett „és” lehet a nyelvtanilag helyes megoldás, mivel a „néhány” értelemszerűen a „közös cél”-ra is vonatkozik, – és persze itt sem „mentén”. A következő mondatban a szerző nyitva hagyja a kérdést, hogy mit ért „pozitív értéktartalom” alatt, de azt mindenesetre rögzíti, hogy a „nyitás” csak ennek a „mentén” lehet eredményes. A továbbiakban azt is megtudjuk, hogy bár a „szerveződést” (sic!) a közös ellenségkép (így, azaz nem két, hanem csak egy p-vel!) katalizálja, de erre, önmagában nem épülhet egy „tartós, koherens idea.” Mire épül a micsoda?

„Kiemelkedően fontos szempont, hogy az egyes döntési kompetenciák és a döntések következményeiért viselt felelősségek egy szinten jelenjenek meg. Ismert probléma a mai struktúrában, hogy az egyes döntési pontokon keletkező döntések következményeit számos esetben a párt más tisztségviselői, eltérő szintjei és szereplői viselik. Ez a felépítmény megítélésünk szerint a demokratikus döntéshozatal mezőiben helyes, ahol a reálisan megvalósítható legszélesebb közösségek hoznak meg egy személyi döntést, egy stratégiai irányválasztást, de utána az operatív működésben már a hatékonyság és a felelősség érvényesítésének gátja.”

Ha jól fejtem meg az első mondatot, akkor a döntéshozóknak viselniük kell a felelősséget döntésük következményeiért. Bár ez nem nagy trouvaille, de valóban lényeges eleme kell legyen az MSZP megújulásának. Amit viszont a szerző „ismert problémának” nevez, az valójában nem is létezik: az MSZP-ben „a döntési pontokon keletkező” (valójában: meghozott) döntések következményeiért soha, senki nem visel semmiféle felelősséget, a párt „eltérő szintjei(?) és szereplői(?)” meg különösen nem. Értelemszerűen ezt a strukturális felelőtlenséget nem is igazán lehetne „felépítménynek” nevezni, ahogyan azt a szerző a következő mondatban teszi; amihez, ráadásul, azt a pozitív értékelést is hozzáfűzi, hogy ez a valami „helyes” ugyan, de nem mindenütt, hanem csak „a demokratikus döntéshozatal mezőiben” (sic!). A következőkben szó van „reálisan megvalósítható legszélesebb közösségekről” (sic!), amelyek nem csak személyi döntéseket, hanem „stratégiai irányválasztást” is meghoznak (sic!). De hiába, mert van valami, amit a szerző ugyan nem nevez nevén, de amely ismeretlen fogalom „az operatív működésben már a hatékonyság és a felelősség érvényesítésének gátja.” Nem derül ki, hogy ki ez vagy mi ez a gát, mert az utolsó mellérendelt mondatnak nincs alanya, de ha a kilétére fény fog derülni, s ha valóban ő az, aki a hatékonyságot is, meg a felelősség érvényesítését is egyszerre akadályozza, akkor minél előbb szabadítsuk meg tőle az MSZP-t…

A 16-oldalas szöveg második oldalának közepére érve, bízva az olvasó szíves megértésében, abbahagyom a dolgozat további nyelvi elemzését.

Ám a politikai elemzés és a következtetések levonása a Szocialista Párt számára elkerülhetetlen lesz. Az egyik első lehet például az, hogy nem emel országos politikusi posztokra olyan törtetőket, akik, – Higgins professzor szóhasználatával élve –, egy kutyapecér nyelvi készségével és intellektusával rendelkeznek.

Már amennyiben komolyan veszi azt a történelmi küldetését, amelyről a bevezetőben szóltam.

2011. szeptember 27.