Lázár András
Gyurcsány Ferenc, valamint az általa alapított és vezetett Demokratikus Koalíció nevű platform az egész MSZP-re kiterjedő pártszavazást kezdeményezett hat kérdésről. Nem gyakori megoldás ez, de a párt Alapszabálya lehetővé teszi. A módszer demokratikus jellege vitathatatlan, de különös felelősséget ró a kezdeményezőkre: valóban a párt politikai sikerét meghatározó ügyekről és valóban az egész tagságot foglalkoztató kérdésekről döntsenek ily módon a párt tagjai; s a kérdések nem csak jól érthetők és jól értelmezhetők kell legyenek, hanem valóban „igen vagy nem” válaszokkal eldönthetőek is.
Aggályaim vannak a Magyar Szocialista Párt tagsága részére feltett hat kérdés kapcsán, s ezeket fogom az alábbiakban megfogalmazni. Az MSZP Országos Választmányának a pártszavazást elrendelő döntése után szükségét érzem, hogy szempontjaimat, érveimet és kételyeimet részletesem megfogalmazzam, s elvtársaim, a Magyar Szocialista Párt tagsága, valamint a demokratikus nyilvánosság elé tárjam. Nem titkolom ezzel kapcsolatos szándékaimat: őszintén szeretném, ha a most elindított folyamat során saját pártomban, de a demokratikus közvéleményben is, megerősödne az a kép, hogy az MSZP alternatívák mérlegelésével, tudatosan, belső viták és eszmecserék keretében készül a legjobb módszer, a leghatékonyabb szervezet és a legsikeresebb politikai gyakorlat kimunkálására ahhoz, hogy 2014-ben megbukjon a két évtizeddel ezelőtti rendszerváltás értékeit eláruló, anakronisztikus és Európa-idegen Fidesz-pártállam, és lehetővé váljék a demokratikus, jogállami Magyar Köztársaság helyreállítása. Ebben a demokratikus fordulatban az MSZP-re meghatározó, történelmi felelősség hárul, és a párt tagjainak e felelősség tudatában kell ügyeiket intézniük, döntéseiket meghozniuk, soraikat rendezniük.
1. Mielőtt aggályaimat megfogalmaznám, szükséges felidézni, mi is az a hat kérdés, amelyekről a Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére a Magyar Szocialista Párt tagjainak egy országos pártszavazás keretében dönteniük kell. Hát lássuk:
(1) Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa az országos elnökség tagjaira, a megyei (fővárosi), a választókerületi és a helyi szervezetek, valamint a Választmány vezetőire az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú, párton belüli jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat alkosson?
(2) Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett tagjainak, valamint az ilyen pozícióra pályázó jelöltjeinek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson?
(3) Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa a párt gazdálkodására a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot és nagyobb átláthatóságot biztosító szabályokat alkosson?
(4) Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt tagja megyei (fővárosi) és országos szinten összesen csak egy választott párttisztséget (testületi tagságot) tölthessen be?
(5) Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt elnökét a párt tagsága közvetlenül válassza meg?
(6) Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt megyei (fővárosi) szervezeteinek (területi szövetségeinek) elnökét a szervezet tagsága közvetlenül válassza meg?
Az egyes pontokkal kapcsolatban vannak konkrét észrevételeim is, de elébb az általános jellegű megfontolásaimat foglalom össze.
2. Hat olyan kérdésről van szó, amely megfelelő számú „igen” válasz esetén az MSZP-ben eddig alkalmazottal szemben új gyakorlatot jelentene. Ha a javasolt látványos változások valóban a párt hatékony működését szolgálnák, ha valóban politikai sikerét építenék, ha valóban az MSZP társadalmi elfogadottságát és támogatottságát segítenék elő, akkor bizony érdemes lenne nekifognunk, és megvalósítanunk azokat.
Ám a kezdeményezők által sugallt változtatások csak nagyon áttételesen lehetnek hatással az MSZP politikai sikerére. Ennél sokkal fontosabb, sokkal lényegibb ügyeket kellene rendeznünk: működési anomáliákat, a szervezeti korszerűsítést, vezetők és képviselők tevékenységének valós értékelését, tömegkapcsolatokat, politikai akciókat, stb. Meggyőződésem, hogy a feltett kérdésektől, ill. az azokra a platform által sugallt „igen” válaszok többségébe kerülésétől semmi olyan lényegi fordulat nem várható, amely az MSZP-t egy jövőbeli politikai siker irányába indítaná el. A hat kérdés közül öt kizárólag a párt kevésbé lényeges ügyeivel foglalkozik, s csak a párt gazdálkodásának a törvényesnél nagyobb nyilvánossága lehet – esetleg – valamennyire is közvetlenebb összefüggésben a párt külső megítélésével.
Ezek a kérdések nem az MSZP tényleges megújulásáról, korszerűsítéséről, politikai hatékonyságáról, és nem is erkölcsi tisztaságáról szólnak, hanem csak azok hamis illúzióját keltik a párttagokban, – és nem mellékesen az MSZP megújulására várakozással tekintő elemzőkben és választókban is! Sokatmondó, hogy ezek a kérdések nem az MSZP belső vitáiban korábban elhangzott felvetéseken alapulnak, s nem is az elemzők által gyakran felvetett kritikai észrevételekből fakadnak. Ez a pártszavazás kontraproduktív: félreviszi és félrevezeti az MSZP-t, mert a figyelmet a fontos kérdések helyett látványos, ám végső soron másodlagos ügyekre irányítja!
3. „Igen vagy nem” típusú, eldöntendő kérdések esetén nem csak a kérdések megfogalmazásának kell világosnak és egyértelműnek lennie. A válaszadók tisztában kell legyenek a lehetséges alternatívák összefüggéseivel, következményeivel, nem utolsó sorban anyagi, szellemi és szervezeti ráfordításaival, – de „kockázataival és mellékhatásaival” is. Egy politikai párt tagjaitól nem várható el, hogy a feltett kérdések minden egyes összefüggését „kapásból” fel tudják mérni, majd saját mérlegelésük alapján az értékítéletüknek és szempontjaiknak leginkább megfelelő választ ikszeljék be egy nagy, közös, bölcs döntés érdekében.
De ha így is lenne, mit fog kezdeni az MSZP azzal, ha egy kérdésre, mondjuk, a tagság 70%-a válaszol, és közülük 40% az „a”, 30% pedig a „b” választ adja? Mi lesz az ebből következő, megnyugvást és fellélegzést jelentő végeredmény? Győzelmi élményt jelent majd a relatív többségnek? Talán. Kudarcot jelent a szintén számos kisebbségnek? Bizonyára. A szavazással számszerű többségbe kerülhet majd a párt egy része, amely esetleg ugyanolyan inhomogén és megosztott a valóban lényegi kérdések tekintetében, mint a kisebbségben maradók. És mit fognak gondolni a bizonytalanok? Esetleg tudomásul veszik a többségi döntést. És ugyanez a mérlegelés más számszerű eredmény esetén is elvégezhető. Ami előre belátható, az az, hogy az MSZP végső soron nem fogja tudni, hogy konkrétan mit kezdjen a pártszavazás eredményével, mert olyan kérdésekről van szó, amelyek tág teret adnak az indokolatlan asszociációknak, s amelyek zavart és kavarodást, szükségtelen felbuzdulást, majd újabb csalódást okoznak az MSZP tagságának.
4. A fentiek miatt a pártszavazásban eleve kódolva van a kudarc, és nem csak a maguk válaszával kisebbségben maradóké, hanem az egész MSZP-é. Bármi lesz is a pártszavazás eredménye, a politikai siker valós élményét ez a pártszavazás nem kínálja fel az MSZP tagságának. Így vagy úgy, de nem leszünk sem jobbak, sem elfogadottabbak. Az MSZP politikai sikere nem ezeken a kérdéseken áll vagy bukik.
Előre megjósolható, hogy ez a szavazás nem zár le semmit, hanem csak utólagos értelmezéseknek és félreértelmezéseknek, vitáknak és további morgolódásoknak nyit utat! Ez a pártszavazás káros pótcselekvés, feleslegesen köti le az MSZP tagságának és vezetésének a figyelmét és energiáját, méghozzá anélkül, hogy az akciótól a párt bármiféle megerősödését lehetne remélni. Ezért az egész akciót felelőtlen, meggondolatlan, populista lépésnek tartom.
5. Azokat a fontos politikai, szervezeti és morális ügyeket, amelyek valóban lényegi változást, fordulatot eredményeznek, nem lehet „igen vagy nem” típusú felvetésekkel elintézni. Az ilyen ügyek rendezéséhez az kell, amit a Demokratikus Koalíció Platform a kérdések felvezetőjében maga is javasolt: vita. Sőt, előbb higgadt elemzés, értékelés, majd aztán a lehetséges megoldásokat is mérlegelő vita, és végül az erre alapuló felelős és demokratikus döntés.
Ám a nagy hirtelenjében kezdeményezett pártszavazás ugyanúgy nem teszi lehetővé tapasztalatok értékelését, szempontok megfogalmazását és mérlegelését, valós és reális megoldási alternatívák felvetését és az azokról történő megfontolt, közös döntést, mint ezeknek a vitáknak a – kezdeményezők által is joggal bírált – elmaradása. Ha a Platform a javasolt témákat, azok minden összefüggését is feltárva egy elemző vitaanyagban tárta volna a döntéshozó fórumok vagy a párt nyilvánossága elé, akkor lépése nem csak nagyobb szimpátiát eredményezett volna, hanem az azt követő demokratikus döntéshozatali folyamat valóban a párt belső megerősödését eredményezhetné. Ami ezzel szemben most tapasztalható, az az ellentmondásos kérdések kapcsán kialakult értetlenség és indulatos civódás. A kialakult nyilvános diskurzus, – amelyben, sajnos, minden részről megjelentek már otromba, személyeskedő nyilatkozatok és írások is –, csak a zavar és a viszály jeleit sugározza a társadalom felé, s ezért már önmagában többet árt az MSZP-nek, mint amennyi hasznot a kezdeményezéstől egyáltalán várni lehet.
6. Miután a Demokratikus Koalíció Platform pártszavazásra javasolt kérdései ismertté váltak, az MSZP-ről írott elemző publicisztikákban, de esetenként a párt belső fórumain is az egész ügy a „vajh’ megújul-e politikailag-szervezetileg-erkölcsileg az MSZP” vagy „nem újul meg politikailag-szervezetileg-erkölcsileg az MSZP” alternatívák mérlegelése dominál, méghozzá leginkább alaptalan és egyoldalú megközelítésekben. Az egyik ifjú szerző a Népszabadságban jelentetett meg egy – részinformációkat torzítva felhasználó és szándékosan félremagyarázó – kampánycikket, amelynek az az alapvető üzenete, hogy már pedig aki a Demokratikus Koalíció Platform javaslatait és kezdeményezéseit elutasítja vagy vitatja, az a megújulás esküdt ellensége, méghozzá egyéni érdekei miatt, s márpedig az MSZP megújulásának egyetlen lehetséges útja és módja a DKP javaslatainak elfogadása, punktum. Valamivel később jelent meg a galamus.hu oldalon egy sokkal színvonalasabb és felelősebben mérlegelő írás Lánczos Vera tollából. A szerző, sajnos, magáévá teszi azt a sémát, hogy az MSZP-ben egy „tradicionalista” és egy „modernista” vonal áll szemben egymással, és ez utóbbi vonalnak a megjelenítője lenne Gyurcsány Ferenc. Az MSZP látó és értő tagjaként vitatom a szerző következtetését, szerintem nem erről, vagy csak nagyon áttételesen erről van szó. De alapvetően nem is arról, amit a kölcsönös személyeskedések immár nyilvános megjelentetéséből a kívülálló joggal kikövetkeztethet: a politikai pozíciók megőrzéséről vagy megszerzéséről; noha esetenként bizonyára van ilyen motiváció is. Az MSZP számára a legfontosabb ügy a párt társadalmi hitelének újjáépítése és szavazóbázisának visszaszerzése lenne; ám ez sokkal összetettebb folyamat, mint ahogyan azt ez a hat kérdés sugallja. A megújulás lépéseivel, folyamatával magam is elégedetlen, kritikus, sőt türelmetlen vagyok, de az a határozott véleményem, hogy a Platform kérdéseitől, még ha többségbe kerülnek is az „igen” válaszok, a remélt fordulat nem várható.
7. Hát akkor mitől várható? – kérdezheti joggal az olvasó. Bár ezzel kissé eltérek eredeti témámtól, de nem akarom egészen nyitva hagyni a kérdést, és csaknem ötletszerűen utalok néhány, a fordulat tartalmát és irányát feszegető elemzésre.
Az MSZP elkerülhetetlen megújításának kérdéseiről ugyanis nagyon alapos dolgozatok jelentek már meg, legtöbbjük közvetlenül a súlyos választási vereséget követően. Elsőként és hangsúlyosan emelem ki Földes György „Honnan hová, magyarok, szocialisták?” című tanulmányát. Az MSZP még adósa saját magának e több mint egy évvel ezelőtt készült dolgozat tényleges feldolgozásával, az abból eredő következtetések levonásával és hasznosításával, és még akkor is így van ez, ha az elmúlt egy év antidemokratikus kormányzati gyakorlata nem igazolta vissza a szerző egyes feltételezéseit. A megelőző nyolc év és az útkeresés hiteles és színvonalas elemzésének tekintem Gyurcsány Ferenc „Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez – kormányzásról, ellenzékiségről, rólunk” című dolgozatát. Higgadt megfontoltságával és realitásérzékével emelkedik ki a sorból Bitó László írása, amely „Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?” címmel jelent meg a galamus.hu oldalon.
S alkalmi tollforgatóként hadd tolakodjak a jeles szerzők közé magam is: a súlyos választási kudarc után a Népszavában jelent meg egy írásom az MSZP aktuális teendőiről „Bonapartista fordulat után” címmel. Az MSZP megújításához fontosnak tartom azoknak az elemzői következtetéseknek a figyelembe vételét, amelyek Lakner Zoltán „Utak és útvesztők” című könyvében olvashatóak. Igen kitűnőnek tartom Niedermüller Péter háromrészes írását is a galamus.hu-n: Quo vadis, MSZP?
És a felsorolást még bőven lehetne folytatni. Sőt, azt mondom, hogy lehetne folytatni a Demokratikus Koalíció Platform anyagaival is! Alapvetően elfogadom annak a levelüknek a felvetéseit, amellyel az MSZP vezető testületei elé terjesztették a pártszavazás konkrét kérdéseit. És fontos, bár szerintem csúsztatásokat és tévedéseket is tartalmazó írásnak tekintem a Platformhoz csatlakozók Nyílt levelét.
Mindezen írások az MSZP megújításának számos elemét taglalják, felelősen, értékelvűen, Európára és a világra is kitekintően. Vannak bennük közös meglátások és következtetések, vannak bennük egymással vitatkozó felvetések is. Ám egyben mindegyik írás közös: semelyikükből, – beleértve a Demokratikus Koalíció Platform anyagait is! –, semelyikükből nem következik az a kérdéssor, amelyről a pártszavazást kezdeményezték! Még saját anyagaikból sem vezethető le logikailag, hogy miért a jövedelem- és vagyonnyilatkozatok lesznek majd az erkölcsi-etikai tisztaság dokumentumai, hogy miért kell közvetlenül választani egyes vezetőket, miért kellene az MSZP-nek nyilvánosságra hoznia a párt teljes pénztárkönyvét, és miért nem lehet egy budapesti kerület elnöke egyben a párt országos elnökségének is tagja? Alapos szerkezeti elemzésnek vetettem alá a pártszavazást indokló és lelkesen támogató írásokat, érveléseket: a pártszavazás előtti küszöbön mindegyikük levezetése, mindegyikük logikája elbotlik. Olyannyira szembeötlő ez, hogy például Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció egyik vezetője, a Platform szándékairól a Népszabadságban közölt írásában, amelyben valóban lényegi összefüggéseket, az MSZP politikai pozíciójának valóban fontos stratégiai kérdéseit veti fel, már nem is említi meg sem a pártszavazást, sem pedig annak enyhén szólva is zavaros kérdéseit…
Egy következtetés a fentiekből mindenképpen adódik: más szemlélettel, más módszerekkel, és mindenek előtt más kulcskérdésekről kellene folyjék az MSZP megújításáról és megerősítéséről szóló vita.
8. A fentiekben általam megfogalmazott aggályokból már eléggé nyilvánvaló lehet, hogy mi az álláspontom a pártszavazással kapcsolatban, de elébb a kérdésekhez egyenként is fűzök néhány konkrét megjegyzést és észrevételt.
ad (1) A javaslat szerint az MSZP csaknem minden tisztségviselőjének részletes jövedelem- és vagyonnyilatkozatot kellene készítenie. Nyilvános lesz ez, vagy csak egyesek férhetnek hozzá? Ha nyilvános lesz, akkor a párt tagjai majd egymást fogják vizslatni, hogy annak miből van ez, és ennek miből van az? Ha korlátozott lesz a hozzáférés, akkor „csak” azok fogják látni, akik az illetőt pl. választókerületi elnöknek megválasztják? Ki jogosult a bevallásokat ellenőrizni? Az MSZP tagjai (és a kíváncsi kívülállók…) egymás zsebében, bankszámlájában, lakásában fognak kotorászni? És ha már egy hatalmas mennyiségű, bizalmas személyes adat összegyűjtését kezdeményezzük, ki fogja biztosítani, hogy ezek az adatok csak a felhatalmazottak részére legyenek hozzáférhetők? Ki vállal felelősséget az adatok védelméért egy olyan pártban, ahonnan a belső megbeszélések részletei is két napon belül az ellenoldali sajtó oldalain olvashatók? Ahonnan a stratégiai jelentőségű, zárt frakcióülés hangfelvétele is kikerül? És ha már, mondjuk a korrupciómentesség demonstrálására, részletes, sokoldalas vagyonnyilatkozatokat kérünk sokszáz embertől, akkor miért épp a pártigazgató és a párt pénztárnoka marad ki ebből a körből?
Az országos és helyi vezetőkkel, de a párt „mezei” tagjaival szembeni – jogos – elvárások között természetesen kiemelten kell szólni arról, hogy személyes vagyonukban, jövedelmükben ne legyenek zavaros, kétes, bűncselekményből eredő pénzek és vagyonelemek. Ez egy politikai párt közéleti tisztaságának alapkérdése. Ám ezt nem lehet jövedelem- és vagyonnyilatkozatok készítésével és ellenőrzésével megoldani.
ad (2) Ha és amennyiben az MSZP Országos Etikai ás Egyezető Bizottságát a párt Alapszabálya felhatalmazza arra, hogy a többszáz párt-tisztséget betöltő, ill. arra jelölt személy jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban ellenőrzést folytasson, ezt hogyan fogják megoldani? Bankszámla-kivonatokat, tulajdoni lapokat kérnek? Környezettanulmányokat folytatnak? És mindenkivel kapcsolatban vagy csak egyesekkel? És ha T. nyilatkozik, hogy a balatoni nyaralóját a nagymamájától örökölte, akkor az már rendben van? És ha K. gazdag, akkor gyanús? És vajon D, aki nem tartozna ugyan a nyilatkozattételre javasolt körbe, de zűrös ügyeiről terjengnek mindenféle szóbeszédek, az kimaradhat az etikai megtisztulás folyamatából? És kiderülhet-e ebben az eljárásban H.-ról, hogy egy rejtélyes gazdasági társaság céges kocsiján és költségére furikázik? És ha mindezek a dilemmák nyilvánvalóvá válnak az adott kérdéssel kapcsolatban, akkor nem lenne-e helyesebb egyrészt konkrétan megfogalmazni az MSZP magas etikai elvárásait, másrészt pedig az illetékes testületek számára kötelezővé tenni a felmerült, ill. kétes ügyekben az alapos tájékozódást, vizsgálatot, indokolt esetben az eljárás megindítását és a kemény szankciókat?
ad (3) Vajon az MSZP gazdálkodásának a törvényesnél nagyobb nyilvánossága és átláthatóság egyértelmű bizonyosságot fog szolgáltatni arról, hogy a szocialisták erkölcsi-etikai színvonala magasabb a többi párténál? Minden bizonnyal nem, mert a probléma semelyik pártban nem a törvényes bevételek és jogszerű kiadások körében merül fel. Erkölcsi vétség, korrupciós gyanú épp ott keletkezhet, ami kívül van a párt(ok) hivatalos gazdálkodásán, ami nem szerepel a könyveikben, ami személyes érdekeltségek, helyi vagy csoport-érdekek érvényesítése céljából mellékvágányokon, magánutakon történik. Önmagában tehát nem a párt pénzügyeinek részletes bemutatása, nem a könyvelés nyilvánossága és nem az ezzel összefüggő átláthatóság egy párt erkölcsi tisztaságának a fő mércéje, mert ezeket az Állami Számvevőszéki vizsgálatok megfelelőképpen biztosítják. Ha az MSZP valóban demonstrálni akarja erkölcsi tisztaságát, akkor Alapszabályában kell rögzítse, hogy fegyelmi vétséget követ el, és az illetékes pártszerv kötelező eljárását vonja magára az a párttag, szervezet vagy platform, amely bármely, az MSZP számára befizetett tagdíjat vagy juttatott adományt, szolgáltatást vagy vagyont nem adja át a párt központi gazdálkodásába, nem szerepelteti a párt eszközei között, hanem azt saját belátása szerint használja fel szervezeti céljaira, működési kiadásaira, rendezvényeire, – ne adj isten saját személyes céljaira… Magyarán: az erkölcsi megújulást a mellékvágányok kizárásával és kötelező szankcionálásával kell biztosítani, nem a tételes elszámolások nyilvánosságával.
ad (4) Hány testületi tagságot tölthessen be valaki az MSZP-ben? Vitathatatlan, hogy vannak „funkció-halmozók”, s velük szemben nem csak az az észrevétel merülhet fel, hogy ennyi feladatot valójában nem is tudnak ellátni. A párton belüli, és ezen felül a párt nevében (képviselőként) betölthető tisztségek számát valóban limitálni kellene, de nem holmi ökölszabállyal. Teljesen természetes, hogy egy párt elnöke, és elnökségének legfontosabb tagjai egyúttal tagjai a Parlamentnek is, és ehhez hasonló logika érvényesülhet a helyi pártvezetők és a helyi önkormányzatok esetében is. Véleményem szerint a kérdés által javasolt rigorózus szabályozás nem megfelelő. Érdemes lenne végiggondolni, hogy az országos és megyei választmányok tagjaira érvényes legyen-e ez az előírás? Teljesen természetesnek tartom például, hogy egy tagozatnak a választmányba delegált képviselője egyúttal a tagozat vezetőségének is tagja legyen. Bizonyos konkrét funkciók esetében viszont szigorú előírásokat alkalmaznék: már évekkel ezelőtt javasoltam, hogy a pártigazgató és a pártpénztáros, – akik megbízatását és kinevezését egyértelműen a párt elnökének ill. elnökségének hatáskörébe utalnám -, valamint az etikai bizottságok tagjai, függetlenségük garantálása érdekében semmiféle más testületben ne lehessenek tagok, és ne lehessenek az MSZP által delegált képviselők sem.
ad (5) és (6) A területi és országos elnökök közvetlen választásának ötlete rázta meg leginkább a tagságot. Nem ördögtől való gondolat, de szerintem nem támogatható. Mert igaz ugyan, hogy a küldötteken és delegáltakon keresztül történő választás lehetővé tesz háttéregyeztetéseket és személyi „mutyikat”, de ez nem csak az elnök(ök) személyére vonatkozik. A szervezkedések kiszűrésére, az érdemtelenek leváltására a jelenleginél sokkal tudatosabb jelölési rendszerre, kritikusabb és elemzőbb káderkiválasztásra, s nem utolsó sorban őszintébb hangnemre lenne szükség. A közelmúltban az MSZP tett is erre egy jelentős lépést: a vezetői tisztségekre pályázatokat kell írni. Sajnos, nem állítható, hogy a jelölőbizottságok mindig a pályázatok és a pályázók valós kvalitásai alapján döntöttek volna. Ismertté váltak beléptetési kampányokkal megvalósult helyi hatalomátvételek, tudunk megyék és jelölő szervezetek közötti egyeztetések eredményeként létrejött alkukról, listás és egyéni képviselői helyekkel való manipulációkról. De a közvetlen választás ugyanúgy nem a politikusi teljesítmény értékelésén alapul, ugyanúgy nem a tartalmi követelmények érvényesítése irányában hat, mint a küldöttek és jelölőbizottságok által a háttérben folytatott mutyik, egyezkedések és szervezkedések. Sokan megfogalmaztuk már, hogy az MSZP megújításának egyik alapvető feltétele, hogy szakítson a hatalombrókerekkel, a lista- és kvóta-manipulátorokkal, ám a területi és az országos elnökök közvetlen választási rendszere ezt a kérdést sem oldja meg. Tehát a Demokratikus Koalíció Platform két utolsó kérdése sem a lényegre koncentrál: nem a valós politikai teljesítményt és nem a tényleges politikusi kvalitások mérlegelését hangsúlyozza a vezetők kiválasztásánál, hanem a személyes szimpátiákon alapuló közvetlen választást támogatja, és az ezzel (virtuálisan) megnövekedő elnöki legitimációt preferálja. Bizony, tévút ez is.
9. Végül adós vagyok a magam álláspontjával: milyen következtetéseket vonok le a fentiekből, azaz hogyan fogok szavazni?
Sehogy.
Nem fogok szavazni. Sőt, jelen írásommal érveket és szempontokat kívánok adni azoknak az MSZP-tagoknak, akiknek maguknak is vannak kétségeik a kezdeményezéssel kapcsolatban. Ha egyetértenek velem, ha elfogadják érveimet, akkor ők sem fognak szavazni.
Látni és érteni vélem ugyanakkor az MSZP Elnökségének és Választmányának a motivációit, amikor nem fogalmazták meg érdemi ellenvéleményüket a pártszavazásra feltett kérdésekről. Teljesen érthető, hogy nem akartak beleesni abba a nyilvánvaló kelepcébe, hogy ha ellenzik ezt a pártszavazást, akkor ők, úgymond, az MSZP megújításának és erkölcsi megtisztításának az akadályozói, akik csak a saját pozícióikat védik; – mint ahogyan ezt egyébként Gyurcsány Ferenc is, eléggé visszatetsző módon, megfogalmazta egyik legutóbbi blog-bejegyzésében. Bizonyára lehet ilyen megfontolás is, hiszen a párt területi és országos vezetésében, valamint parlamenti frakciójában tényleg előfordulnak alkalmatlan, politikai teljesítmény és erkölcsi hitel szűkében lévő, oda nem illő személyek is. De valótlan és alaptalan a volt pártelnöknek az a megfogalmazása, hogy a párt mostani vezetői, en bloc, „nyomásgyakorlással, lebeszéléssel, szervezési trükkökkel” próbálnák távolmaradásra bírni a párt tagjait! Személyes tapasztalatomat mondom: éppen az MSZP elnökségének és választmányának néhány tagja, (többen, de egybehangzóan) beszéltek le engem arról, hogy bojkottot hirdessek a pártszavazással kapcsolatban, – mint ahogy azt eredetileg akartam volt. Viszont az ő határozott kérésük ellenére hozom nyilvánosságra a pártszavazással kapcsolatos tartalmi aggályaimat és érdemi ellenérveimet.
Mert én komolyan gondolom azt, amiről Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform hívei leginkább csak beszélnek: hogy legyen érdemi, tartalmi vita, hogy kezdődjék az érvek, szempontok és megfontolások kölcsönös ismertetése, méghozzá a párt politikai küldetésének valóban legfontosabb kérdéseiről, – mert ez az MSZP sikerének az alapja! Csupa olyan dolog, amely nem úszható meg, nem helyettesíthető és nem pótolható légből kapott álkérdésekről történő szavazással.
S mivel a Platform üzenetei elítélően szólnak a pártszavazás ellenzőiről, tehát rólam is, azoknak, akik nem ismernek, néhány mondatot kell mondanom magamról. Nekem nincs semmilyen testületi tagságom, választott vezetői tisztségem, s 63-ik életévemben, kiegyensúlyozott és elégedett nyugdíjasként, nem is aspirálok semmiféle politikusi sikerre. Meggyőződéses demokratának, elkötelezett szocialistának, de autonóm személyiségnek vallom magamat, akinek nem voltak és nincsenek politikusi ambíciói. Ami politikai ambícióm van, az a baloldal, és ezen belül a Magyar Szocialista Párt politikai sikerével függ össze. Ennek érdekében szólaltam meg fórumokon: újságokban, internetes lapokban, rádiókban és kampányrendezvényeken; de szintén ennek érdekében fogalmaztam meg kemény kritikát az MSZP-n belül a párt politikai bizonytalankodásairól, szervezeti gyengeségeiről, politikai és erkölcsi tévelygőiről, stb. Méghozzá akkor és úgy szóltam, amikor és ahogyan a legkevésbé volt comme il faut. És nem csak általánosságban beszéltem ezekről, hanem nevek említésével is; ld. például az index.hu tudósítását 2009 őszén. Következésképpen, amikor én ellenzem ezt a botor szavazást, akkor senki nem állíthatja, hogy én a szükséges változásokat ellenző, a politikai és pénzügyi simliket támogató, saját pozícióját védő „pártkáder” vagyok.
Éppen ellenkezőleg: sürgetem, igénylem és kezdeményezem a Magyar Szocialista Párt alapvető politikai, szervezeti, szellemi és etikai megújítását. Kezdeményezem, hogy a júniusi Kongresszusnak ez legyen a központi témája! Kongresszusi küldöttként is azt fogom képviselni, hogy a párt bátran nyúljon hozzá a legbonyolultabb kérdésekhez is! Azt fogom képviselni, hogy az MSZP-ben széleskörű, demokratikus, felelős vita és kollektív döntés legyen a valóban fontos ügyek rendezéséről: tagságról, politikai és etikai követelményekről, szervezetről, politikai és pénzügyi fegyelemről, értékekről és szándékokról, politikai stratégiáról és taktikáról, szövetségesekről; – azaz a modern magyar szociáldemokrácia új sikereinek megalapozásáról.
Hogy egészen konkrétan mire gondolok? Arról talán majd legközelebb.
2011. június 7.