Lázár András
Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek
Kedves Feri!
Sok minden történt veled és velünk, magyar szocialistákkal, az elmúlt hetekben. Sok minden, ami meglepő, de végső soron nem előzmények nélkül való. Lépéseid, kezdeményezéseid hullámokat és indulatokat kavarnak, mint mindig. Megint szelet vetsz, de ez már nem az új idők, frissítő, üdítő, vérpezsdítő szele. Ez már vihar, és, mint ez már korábban is többször volt, nem csak magadnak, hanem mindannyiunknak kárt, veszteséget okozó. Nem termékenyítő májusi eső a szocialista mozgalom megújítására, hanem csak fájdalmas, pusztító, értelmetlen égiháború.
Üstökösként robbantál be a szocialista mozgalomba. Ma már tudom, hogy az a számomra ismeretlen szerző, aki időnként a Népszabadságban írt igen figyelemre méltó, estenként vitára is ingerlő cikkeket, – cikkeket, amelyeket kivágtam, archiváltam, s amelyekre hivatkoztam –, már akkor nagyobb célokra készült. Tanúja voltam egyik első felszólalásodnak az MSZP Országos Választmányának az ülésén. „Kell ez a fiú, vagy nem kell?”– kérdezted magadról a jelenlévőket, akiknek többségét joggal ragadta magával az az új hang, amit megütöttél, az az új lendület, amit képviseltél, az az új szellem, amire szükségünk volt.
Ettől kezdve ismertté váltál. Ha beléptél egy terembe, mindenki rád figyelt. Írásaidra hivatkoztunk, felszólalásaidról nem csak hírek jelentek meg az újságokban, hanem egymás közötti beszélgetéseink is ezekről szóltak. Nagy reménységünk voltál nekünk, nekem, magyar szocialistáknak. Felkészült ifjú tehetség. Kitűnő szónok. Olvasott, művelt közéleti ember. Energikus és szellemes. Vitakész debattőr. Szimpatikus személyiség. Könnyed és elegáns. Sportos és intellektuális egyszerre. Szellemi-politikai fókuszt, vonzást teremtő új reménysége a Magyar Szocialista Pártnak.
De voltak kétkedők is. Joggal aggódók, sokat tapasztaltak, már más üstökösök hullását is, már más ifjú titánok csúfos bukását is megéltek, több bizonyságra várók. Meg aztán irigyek, féltékenyek, fantáziátlanok, értetlenek, kishitűek is, mint mindig. De a párt többségét magad mellé állítottad. És végül nem csak őket: a szavazókat is. Megérezték benned azt, amit a közép-európai politizálás csak ritkán jutalmaz átélt politikusi sikerrel: a küldetéstudatot, együtt a személyes kockázat és a konfliktus vállalásával. Megérezték és elismerték azt a belső tüzet, ami emberivé és hitelessé tette mindazt, amit vallottál, és amit mi célunknak tartottunk: a szocialista gondolat reneszánszát, s ebből következően a magyar szociáldemokrata mozgalom, és benne az MSZP új, történelmi sikerét.
Meghatározó szervezője és szereplője voltál az MSZP 2002-es győzelmének. Aztán miniszter lettél, később miniszterelnök; sokat írtak már erről. És közben te írtál is, komoly, lényeges tanulmányokat, vitairatokat, dolgozatokat, ami egyébként a szocialista-szociáldemokrata mozgalom történelmi nagyjainak régi, feledésbe merült hagyománya. Részt vettem a „Merjünk baloldalinak lenni” című írásod egyik pártbéli vitáján: lelkesedés és jogos tartalmi kritika együtt és egyidejűleg nyilvánult meg a dolgozat iránt. Szellemi sikerben és politikusi dicsőségben volt részed, valós, megszolgált népszerűséget értél el az MSZP-ben és az országban.
Már miniszterelnökként pályáztad meg az MSZP elnöki pozícióját, amit Hiller István, barátod és harcostársad, előzékenyen átengedett neked. „Nem lehet az ország miniszterelnökét politikai gyámság alá helyezni” – indokoltad személyes ambíciódat az MSZP kongresszusán. Néhányan felszisszentünk, és én voltam az, aki utóbb, a Választmány ülésén, a te jelenlétedben, ezt a szerencsétlen indoklást elutasítottam. És később is, ha szükségét éreztem, zárt körben, de mindig a te jelenlétedben, elmondtam azokat a kritikai észrevételeimet, amelyeket pártelnöki, politikusi tevékenységed bírálataként, de az MSZP sikere érdekében, fontosnak tartottam.
Átolvastam egykori hozzászólásaimat az MSZP különböző szervezeti ülésein és fórumain. Már évekkel ezelőtt beszéltem az MSZP működési zavarairól, ki nem használt belső tartalékairól, a testületi vezetés hiányáról, az „egyarcú párt” veszélyeiről. Bíráltam az ötletszerű, improvizatív politizálást. Szóltam a kommunikációs és a médiakapcsolatok súlyos zavarairól, a szakszervezetekkel és a civil mozgalmakkal való tradicionális együttműködésünk fellazulásáról. És, neveket is említve, beszéltem a lista- és kvótamanimulátorokról, az erkölcsileg és politikailag vállalhatatlanokról, megtévedtekről, karrieristákról. Nem egyedüliként szóltam ezekről, de talán a legélesebben és a legnyíltabban. Összességében minden hatás és eredmény nélkül, alább még visszatérek erre.
És láttam, persze, a körülötted gyülekezőket. Simulókat, bókolókat, törtetőket, gazsulálókat, nyakadba borulókat. Úgy gondolom, már akkor is megvetetted őket. Tudtad, vagy legalábbis érezted, hogy a hátad mögött nem támogatnak, s leginkább csak kárt okoznak az MSZP-nek, a kormánynak és neked. Tekintélyed, népszerűséged a csúcson volt, cselekvési lehetőséged több volt, mint bármelyik elődödnek, mégsem tettél ellenük semmit. Megtűrted Karsai Józsefet, aki az MSZP parlamenti képviselőjeként iszonyú károkat okozott nekünk. Megtűrted Hagyót és budapesti klánját, meg hasonló politikai nímandokat az ország más részeiből. Nem léptél fel Zuschlag és társai ellen. S miközben érthetetlen és vállalhatatlan módon eltűrted a méltatlanok és az öncélú karrieristák, a politikai mutyizók térnyerését az MSZP-ben és a kormányzati apparátusban, egy röpke indulat hatására rúgtad ki a Pénzügyminisztérium államtitkárát, Katona Tamás egyetemi tanárt, a jeles statisztikus-közgazdászt, aki kormányodban talán az közigazgatást leginkább átlátó szakember, az egyik legkitűnőbb államtitkár volt. Méltatlanul és megalázó módon távolítottad el az MVM éléről az MSZP egyik legtapasztaltabb gazdaságpolitikai szakemberét, korábbi elnökségi tagját és miniszterét, Pál Lászlót, hogy helyét minden politikai és gazdasági kurzus Jolly Jokere, Kocsis István foglalhassa el.
De érthetetlen és nehezen követhető fordulataid, sokszor meglepő és megmagyarázhatatlan intézkedéseid ellenére megmaradtam és sokan megmaradtunk támogatódként. Már egyre kevésbé személyes hívedként, de az MSZP elnöke és a szocialista miniszterelnök elkötelezett támogatójaként. Ezért próbáltunk, én is meg mások is, neked és rajtad segíteni, amikor az ellenzék össztüzet zúdított rád, amikor aljas, galád, nemtelen módon támadtak. Az MSZP, a magyar szocialisták sikere miatt, – érvelhetnék. De még ennél is többről van szó: az IGAZSÁG miatt maradtunk és maradtam melletted, – melletted, akit egy tudatosan félreértelmezett nagyszerű beszéde miatt lehazugoztak csahos senkiháziak. Még nem volt a történelemben olyan politikus, akit ennyi méltatlanság, hamis vád, mocskos gyalázkodás ért volna, mint téged. „Karaktergyilkosság”, mondták a hozzáértők.
A párt többsége, köztük én is, még sokáig láttuk és értékeltük benned a tettvágyat, a küldetést, a tehetséget, láttuk benned az MSZP sikerének a reményét. Már sejtettük, hogy emellett kockázati tényező is vagy, de hát lenyűgöző hatású beszédeket tartottál a Parlamentben és nagy közönség előtt! Kritikus és nagyhangú egyetemisták körében védted meg álláspontodat, az MSZP-t, a kormányt, nehéz és bonyolult ügyek kapcsán! Izgalmas tévéműsorok sztárja is lettél, nem „celeb”, hanem felkészült, meggyőző közéleti vitatkozó.
És nem csak passzív szemlélői, drukkerei voltunk személyes teljesítményednek, hanem segíteni is akartunk: kezdeményeztünk, javaslatokat is tettünk. Ma is úgy hiszem, hogy a válság kevésbé fájdalmas kezelésére lett volna lehetőség, ha nem söpröd félre, méghozzá ellenérvek nélkül, a személyesen neked küldött javaslatainkat. Ma is úgy hiszem, hogy a választási vereség ellenére is jobb helyzetben lennénk, ha a már jó idővel a belátható bukás előtt eléd terjesztett javaslatainkat elfogadod a távlati felkészülésre. Jobb helyzetben lennénk, ha nem küzdöd fel magad a tévedhetetlen és egyedüli vezető kétes posztjába. Ha nem tartod fenn magadnak a kizárólagos jogot a kezdeményezésre, a mérlegelésre, a döntésre, a végrehajtás levezénylésére. Ha nem akarsz egyszemélyben író, rendező, díszlettervező, ügyelő, fő- és mellékszereplő, kórus és zenekar lenni egy olyan előadásban, amelyhez a dolgok természetéből adódóan nagy, együttműködő társulatra van szükség. Ha időben észreveszed, hogy apránként az egyedüllétbe, a magányosságba navigáltad magad, – miközben nagy termekben zajos sikereket is arattál a hallgatóságod előtt. Fájdalmas volt látni méltatlan helyzetedet, amelyért – utólag már látom – jelentős részben magad voltál felelős. De még ekkor is kiemelkedő személyes teljesítmény nyújtottál.
Amikor 2009 januárjában az MSZP társadalmi megítélése már a mélyponton volt, példa nélkül való, sokakat megdöbbentő felszólalást mondtam el az Országos Választmánynak a soros tisztújító pártkongresszus előtti ülésén. Beszéltem a szervezetileg és mentálisan szétesett, slampos csapatról, az átgondolatlan kommunikációról, előkészítetlen kampányokról, ötletszerű akciókról, félművelt, vitaképtelen, narcizmusba bódult képviselőkről, politikai dilettánsok és öncélú karrieristák tisztségbe engedéséről. És természetesen erkölcsi és politikai kalandorok párton belüli megtűréséről is, mint már annyiszor korábban.
Végül azt javasoltam: ne jelöltesd magad újra az MSZP elnökének. Válságkezelő miniszterelnökként, amelynek sikeres voltát ma is vallom, több erkölcsi-politikai támogatásra és működő háttérre van szükséged, – mondtam -, amelyet egy általad megnevezendő, a bizalmadat élvező új pártelnök személyben kellene megtalálni. Felszólalásom óriási meglepetést keltett, de te személyesen nem reagáltál rá. Talán megérezted, hogy én, – Váci Mihály szavaival -, „hű lázadó” voltam, „nem fegyverhordozó a hadban”. A történethez hozzátartozik, hogy én voltam az, aki az ülés után felhívtam a Népszava főszerkesztőjét: Gyurcsány az ülésen egy több mint egyórás, briliáns előadást tartott a nemzetközi pénzügyi válság kérdéseiről és hazai kezeléséről, a szöveg szerintem nyomdakész, érdemes lenne elkérni és lehozni. A 2009 január 26-iki, hétfői számban, csaknem két teljes oldalon olvasható az előadásod. Csak a jelenlevők emlékezhetnek rá, hogy mindössze két, tenyérnyi jegyzet volt nálad, az egészet fejből mondtad. Arányosan, szakmailag korrekten, politikailag hitelesen, meggyőzően. Olyan kiemelkedő színvonalon, hogy végül csak óriási kétségeim legyőzésével mondtam el előre megírt felszólalásomat. Személyes teljesítményedet ugyanis akkor is nagyra értékeltem, amikor – sok külső okra is visszavezethető – politikusi kudarcod már egyértelmű volt számomra.
Javaslatomat akkor nem fogadtad meg, – de pár hét múlva, már viharos körülmények között, előbb a miniszterelnökségről, aztán a pártelnökségről is lemondtál. A történet javarészt ismert, ám egy dolgot kiemelek.
A lemondásról szóló váratlan bejelentésed egy egészen egyedi, különleges elemet is tartalmazott. Ugyanis saját magadra alkalmaztad azt a történelemtudományban és a politológiában ismert módszert, hogy egy politikus szerepét két megközelítésben is lehet értékelni: (1) a szándékai oldaláról, és (2) tetteinek következményei alapján. Számodra csak elég későn, 2009 tavaszán vált nyilvánvalóvá, hogy ez utóbbi megközelítésben az MSZP és a kormány első számú vezetőjeként a megítélésed legalábbis ellentmondásos, s csak ekkor mondtál le azokról a tisztségekről, amelyek megszerzéséért korábban komoly küldetést éreztél, s amelyek betöltéséhez kiemelkedő felkészültséged és politikusi kvalitásaid jelentős mértékben predesztináltak is. Utólag is el kell ismerni: politikusi kudarcodnak nem csak személyes hibáid és tévedéseid voltak az okai, hanem – külső tényezők mellett – az MSZP belső viszonyai, halmozódó feszültségei, megoldatlan működési zavarai és kelevényei is; a jó ég tudja, hogy ezek kezeléséhez a szándékod volt-e kevés, vagy a lehetőséged.
Hosszú hallgatásod, háttérbe vonulásod már nem segített sem a megroggyant MSZP-n, sem a demokratikus erőkön: egy tekintélyelvű, egypárti-etatista, antidemokratikus, a történelem kerekét visszafogatni szándékozó kétharmados hatalmi formáció jött létre. De nem bírtad sokáig a magányt, s élve az MSZP szervezeti lehetőségeivel, platformot alapítottál. Magadnak, mondják sokan és némi rosszindulattal, ám másoknak is: a csalódottaknak, a méltatlanul elhagyatottaknak, az új reményre vágyóknak.
És újra a közfigyelem előterébe emelkedtél. A sajtó, amely hanyagságból vagy szándékosan, elmegy az MSZP fontos kezdeményezései, lépései és állásfoglalásai mellett, elkezdett a te blogbejegyzéseiddel, a Demokratikus Koalíció Platform nyilatkozatival foglalkozni. „Erős, demokratikus, erkölcsös pártot akarunk” – üzeni minapi bejegyzésed címe, s nincs olyan MSZP-tag, aki ezt ne támogatná, aki ezzel a szándékkal ne értene egyet. Hogy pontosan mit kell ez alatt érteni, azt az MSZP vezetőhez a platform vezetőiként írt leveletekből lehet megtudni. Csupa nemes, vállalható, támogatandó üzenet szervezeti, politikai megújulásról, értékekről, küldetésről. Visszaolvasom benne azokat a javaslatokat is, amelyeket minden visszhang és a legcsekélyebb eredmény nélkül tettünk meg én is, meg mások is, még a te elnökséged idején. Ha nem most, hanem akkor fogadod meg őket, ha akárcsak egy részüket is felkaroltad, támogattad volna, akkor ma kevesebb gondunk lenne. És visszaolvasom benne azokat a gondolatokat is, amelyeket már a múlt tavaszi súlyos választási vereséget követően fogalmaztam meg a Népszava hasábjain; sajnos, a korábbiakhoz hasonlóan mindeddig kevés érdemi következménnyel. (Bonapartista fordulat után, 2010. május 15.)
Az MSZP vezető testületeihez írt leveletek felvezetése, argumentációja mindemellett szimpátiát keltett bennem. Igaz az a megállapításotok, hogy az MSZP nem korruptabb más pártoknál, és ez nem lehet mentség. A párt tagjaként alapkövetelménynek tartom, hogy az MSZP-nek megkérdőjelezhetetlenül tisztának kell lennie, méghozzá függetlenül más pártok etikai-korrupciós helyzetétől; a párt vezetőire, képviselőire és tagjaira semmiféle erkölcsi-közéleti-büntetőjogi kifogásnak még csak az árnyéka sem vetülhet! Ez a politikai-közéleti hitelesség alapkérdése, de csak egy a hitelesség tényezői közül. A világos, egyértelmű és konzisztens politikai értékrend megfogalmazása, a politikai improvizációk kiiktatása, a meghirdetett elvek következetes képviselete, az elfogadott programok céltudatos megvalósítása nem kevésbé meghatározó, hiszen ezek korábbi problémáit is a hitelesség elvesztésének okai között szoktuk említeni; – de mások mellett rád is gondolok, amikor ezeket felsorolom.
És mindezekkel szoros összefüggésben van a tisztségviselők, a testületi tagok, valamint a parlamenti és önkormányzati képviselők ki- és megválasztása. Elemzők joggal írnak az MSZP vezető-kiválasztásának kontraszelekciós eseteiről, az érdekcsoportok választási mutyijáról. A klikkek pártbéli tevékenysége etikai szempontból is elfogadhatatlan, de ennél sokkal súlyosabb következmény, hogy létük és tevékenységük mostanra az MSZP politikai sikerét gátló tényezővé vált. A vezetőkkel és képviselőkkel szembeni követelmények megfogalmazásáról és azok számonkéréséről, a politikusi teljesítmény értékelésének szükségességéről többször felszólaltam pártfórumokon, s írásban is megfogalmaztam álláspontomat. Meggyőződésem, hogy egy politikai-közéleti vezető nem csak azért felel, amit tett, hanem azért is, amit nem tett meg, de meg kellett volna tennie; – s ez rád is vonatkozik.
A politikai felelősség egyébként is sokkal tágabb fogalom, mint a büntetőjogi! A már idézett Népszava-béli cikkemben, – utóbb az érintettek ellenakcióit is magamra vonva –, ezt írtam: „Miért hallgat az MSZP Budapesti Elnöksége, amelynek politikai felelőssége az egész pártot megrengető fővárosi botránysorozatban vitathatatlan? És mi van azokban a fővárosi kerületekben és megyei/területi szervezetekben, amelyek pártvezetését és képviselő-jelöltjeit enyhén szólva kétséges körülmények között választották meg? Amelyek már évek óta nem a demokrácia elvei, az MSZP írott normái és a politikai tisztesség keretein belül működnek?” És újra emlékeztetlek: a felelősség nem csak a vétkeseké, hanem a vétket megtűrőké is, még ha Babits-i értelemben nem is vélem őket cinkosoknak.
Mint fentebb is írtam, alapvetően szimpátiát keltett bennem a Demokratikus Koalíció Platform levele. Na, végre! – mondhattam volna megkönnyebbülten, de nem tettem. Az okos és felelős érvelés negyedik oldalán ugyan van egy nagyon figyelemre méltó kezdeményezés: „Azt kérjük tehát az elnökségtől, a választmánytól és a tagságtól, hogy álljanak a kezdeményezés mellé és tegyék lehetővé, hogy alkalmas körben nyugodt, elemző beszélgetést folytassunk a baloldalról”. Ezzel, természetesen, egyet lehet és egyet kell érteni.
Ám ezután következik a hat, pártszavazásra ajánlott kérdés. Hat olyan kérdés, amelyek a legkevésbé alkalmasak arra, amit az előző lap alján megfogalmaztak: a nyugodt elemző beszélgetésre. Hat olyan kérdés, amelyek csak részben és csak áttételesen vannak összefüggésben a fentebb ismertetett és támogatható szándékokkal. Hat olyan kérdés, amelyek „fekete/fehér, igen/nem” típusú döntésekkel próbálnának elintézni sokkal bonyolultabb ügyeket. Hat olyan kérdés, amelyek többsége értelmezésre és félreértelmezésre egyaránt alkalmas, mint ahogy az esetleges pártszavazás eredményeként megjelenő igenek és nemek aránya is vitathatatlanul a szabad értelmezések prédájává válhat. Hat olyan kérdés, amelyek már önmagukban is tág teret adnak az indokolatlan asszociációknak. Hat olyan kérdés, amelyek csak zavart és kavarodást, szükségtelen felbuzdulást és újabb csalódást okoznának az MSZP tagságának.
Nem hiszem ugyanis, hogy a párton belüli széleskörű jövedelem- és vagyonnyilatkozatokkal, valamint azok szervezett ellenőrzésével az esetleges korrupciók kiszűrhetők lennének. Ez a rendszer csak személyes feszültségeket szülne a pártban a szükséges erkölcsi-közéleti tisztaság megteremtése nélkül. És nem hiszem azt sem, hogy a párt gazdálkodásának a törvényi követelményeknél nagyobb nyilvánossága és átláthatósága önmagában kizárná a törvénysértéseket és a mellékvágányokat. Ennél fontosabbnak tartanám például, hogy a mindenkori elnökség teljeskörű információval és rendelkezési joggal bírjon az MSZP pénzügyeiről, s ebből adódóan teljes felelősséggel tartozzon a pártvagyon törvényes forrásaiért és azok felhasználásáért. Miközben magam is ellenzem a párttisztségek és képviselői funkciók halmozását, de erről, a platform koncepciójával ellentétben, nem alkotnék merev szabályokat. Továbbá teljesen demagóg kezdeményezésnek, diszfunkcionálisnak tartom a helyi és országos elnökök közvetlen választását! Ez ugyanúgy nem a politikusi teljesítmény értékelésén alapulna, ugyanúgy nem a tartalmi követelmények érvényesítése irányában hatna, mint jelenleg a küldöttek és jelölőbizottságok által a háttérben folytatott mutyik, választási és jelölési egyezkedések és szervezkedések. Az MSZP megújításának egyik alapvető feltétele, hogy szakítson a hatalombrókerekkel, a lista- és kvóta-manipulátorokkal, ám ezt a szakítást nem lehet pártbéli „Megasztár”-típusú népszerűségi szavazásokkal véghezvinni.
Mindezek miatt meggyőződésem, hogy a hat kérdésről az általad kezdeményezett pártszavazás nem csak hogy nem szolgálja az MSZP érdekeit, hanem még a Demokratikus Koalíció Platform megfogalmazott és deklarált szándékával is éppen ellentétes következményekre vezetne. A te neveddel jegyzett szándékok és a belátható következmények újra elválnak egymástól. A baloldal helyzetéről és megerősítéséről folytatandó nyugodt, higgadt elemzés, amelyet platformotok vezetősége kezdeményezett, vállalható, sőt, támogatandó javaslat, amely az MSZP-t, a magyarországi progressziót, a demokráciát, a Köztársaság minden hívét közelebb vinné a sikerhez. Ám a pártszavazás a félresikerült kérdésekről több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozhat. Ez a javaslat kontraproduktív. Azt meg különösen elfogadhatatlannak tartom, amit egyik új politikai favoritod mondott egy pártrendezvényen: aki nem szavaz ezekről a kérdésekről, vagy nemmel szavaz rájuk, az ellenzi a megújulást és ellene van a Fidesszel szembenálló demokratikus egység létrehozásának is. Hát, ezt azért mégse!
Igaz, vitám van a kezdeményezésre adott eddigi „hivatalos” reakciókkal is. Nem értek egyet pl. azzal, hogy az MSZP-nek nem kell magával foglalkoznia. De bizony kell, hiszen a választási kudarc okai jelentős részben a párt belső hibáiban gyökereznek. Bizony kell, ha az MSZP 2014-ben a demokratikus köztársaság helyreállítását megvalósító győztesek vezető ereje akar lenni. Ám ha belső viszonyait nem tisztázza, ha politikai és etikai követelményeit nem fogalmazza újra és nem érvényesíti, méghozzá minél előbb, akkor az MSZP nem válhat hitelessé, akkor nem válhat újra sikeres váltópárttá. Akkor még egy demokratikus ellenzéken belüli szövetségre való alkalmassága is kérdéses lehet. Vitám van tehát a téged bírálók egy részével is, és külön fáj, hogy ott vannak közöttük azok is, akik korábban ott sunnyogtak, ott gazsuláltak körötted. Azok pedig, akiknek a neve rendszeresen felbukkant a vélt vagy valós korrupciós ügyek és üzleti machinációk hátterében, különösen jól tennék, ha nem nyilatkoznának meg az MSZP politikai és erkölcsi megújításának kérdéseiről szóló vitában.
Néhány nappal ezelőtt azt hittem, még lehetne a kezdeményezésről vitatkozni, még lehetne érvelni, megfontolni, egyeztetni. Akkor még írtam egy vitairatot arról, hogy mi az, ami támogatok belőle, mi az, amivel vitám van, és mi az, ami ellen tiltakozom. De már nem közöltem, már nem hoztam nyilvánosságra, mert az idő túllépett rajta. Nem is az idő, hanem te magad, Feri, te léptél túl rajta.
Előbb egy újabb megfogalmazásod döbbentett meg. Azt írtad: az a dolgunk, hogy alkalmassá tegyük az MSZP-t az orbáni önkénnyel szembenálló demokraták széles körének befogadására. Befogadására? Miért kellene a szocialista-szociáldemokrata elveket nem vállalókat, a más társadalmi víziót képviselő demokratákat befogadnunk az MSZP-be? Miért kellene egy aktuálpolitikai kihívás érdekében feladnunk a párt szociáldemokrata karakterét, amelynek történelmi-szellemi-mozgalmi gyökerei másfél évszádosak? Miért kellene eltávolodnunk a nemzetközi szociáldemokrácia fő vonalától, amely ezidőtájt éppen a modern globális kapitalizmus kihívásaira keresi a leginkább adekvát, korszerű válaszokat? Miért kellene az orbáni „egy a tábor, egy a zászló” szellemével kísérleteznünk a demokratikus ellenzék oldalán, amikor már láttuk ennek a gyakorlatnak a romboló hatását a politikai túloldalon?
Nem, az MSZP nem úgy kell megújuljon, hogy akárcsak valamennyire is kitárja a kapuit a nem-szocialista vagy vitathatóan baloldali, ám demokrata liberálisok vagy demokrata konzervatívok számára! Nekik az MSZP kezet kell nyújtson! Kezet és a szövetség lehetőségét! Szándékot és képességet kell mutassunk a velük való együttműködésre, egy közösen képviselt demokratikus Magyar Köztársaság újjáépítésére! De MSZP-tagkönyvet? Kötve hiszem, hogy egy-két jószándékú jelentkezőn kívül ők egyáltalán MSZP-tagok akarnának lenni.
És legfőképpen: ha az MSZP nem erősíteni akarja baloldali, szocialista karakterét, ha nem markánssá és egyérteművé akarja tenni politikai értékrendjét, hanem éppen ellenkezőleg, felhígítja egy Fidesz-ellenes formációban, s íly módon egy politikailag jellegtelen, parttalan választási párttá torzítja magát, akkor önazonossága bizonytalanná válik, akkor nem lesz képes arra, hogy történelmi küldetését teljesítse. A Fidesz-ellenes koalíció egy aktuális történelmi szükségszerűség, a szociáldemokrata mozgalom pedig egy történelmi értékválasztás politikai megtestesítője; a kettőt nem lehet összekeverni. „A langyosakat kiköpi az Úr” – idézhetném figyelmeztetés gyanánt a Szentírás szavait, s ezt tartom érvényesnek egy esetleges új „Gyurcsány-párt” megalakítására is. Az MSZP óriási történelmi hibát követne el, ha látványos, ám meggondolatlan név- és érték-váltással próbálkozna, nem is beszélve arról, hogy ebben tagságának és választóinak csak egy kis része követné. Az MSZP „merjen baloldali lenni” – mondom a te egykori írásod címével! És ez nem változtat azon, hogy – a Demokratikus Charta egyik alapítójaként is – támogatom minden demokratikus erő összefogását az autoriter és Európa-idegen Fidesz-rezsim megdöntésére.
Későbbi, az atv-nek adott interjúdból aztán teljesen egyértelművé vált: te nem megújítani, nem megerősíteni akarod az MSZP-t, hanem teljesen új pártot akarsz. Feri, te a Magyar Szocialista Pártot a Demokratikus Charta szellemére és küldetésére akarod átfazonírozni! Ma már nem a mi pártunk nyitottságról beszélsz, hanem az MSZP helyébe és örökébe lépő új, nem szocialista, nem szociáldemokrata, hanem egy széles értelemben vett demokrata választási pártról. És ráadásul az MSZP volt elnökeként, parlamenti képviselőjeként, a párt tagjaként, nem határolódtál el a már bejegyzés alatt álló Demokrata Párt felkínálkozásától sem. Érvelésed is hamis és félrevezető már: az MSZP-nek nem egy „hagyományosabb, régi vágású párt” vagy egy „nyitott és demokratikus párt” egymást kizáró alternatívái között kell választania! Kétségtelen, hogy a folytonosság és megújulás új dialektikáját kell kimunkálnunk. Kétségtelen, hogy az MSZP szervezeti-etikai-politikai megújulása szükségszerű, de ez már nem a te újabb és legújabb ötleteid szerint fog bekövetkezni. A párt tagsága egy következetesen baloldali, értékőrző és értékteremtő, a globális kapitalizmus és a magyarországi neohorthyzmus kihívásaira hatékony válaszokat adó, nyitott és demokratikus, modern európai szociáldemokrata párt útját fogja választani.
Kedves Feri!
Számomra nem kétséges, hogy amit a magyar demokrácia, a köztársasági eszme és a parlamentarizmus fejlődéséért te személyesen tettél, az pozitív, történelmi jelentőségű; még ha a politikai ellenfeleink, – ádáz ellenségei a fentieknek –, nem kis részben épp a te gyengéid miatt kerültek is hatalomra. A Szocialista Párt politikusaként tett vagy elmulasztott cselekedeteid mérlegét nem tudom megvonni, de hiszem és remélem, hogy a mérleg végülis pozitív.
Ma már látom: nem csak Messiása nem leszel a magyar szocialista mozgalomnak, ahogy egykoron sokan hittük, hanem már azért drukkolunk, hogy önégető tüzed ne tegyen többé kárt se magadnak, se a magyar baloldalnak, s végső soron a magyar demokratikus erőknek se. Mai akcióidban már több a bizonyítás, az önigazolás, az önmegvalósítás szándéka és indulata, mint a közös célok szolgálatának való elkötelezettség.
Még nem léptél ki a Magyar Szocialista Pártból, még itt vagy közöttünk, de arcodat már más Napok, más küldetések felé fordítod. Az út, amit követsz: karakter-öngyilkosság. Vagyunk néhányan, szocialisták, elkötelezett és látó tagjai az MSZP-nek, akik egykor szerettünk volna megállítani téged. De ma már nem. El kell fogadnunk a személyes értékválasztásra, a személyes politikusi pálya módosítására vonatkozó döntéseidet, még ha bizonyos szempontból veszteségként éljük is meg azt. Szövetségesek maradunk a demokratikus Magyar Köztársaság helyreállításában, együtt fogunk küzdeni a Fidesz-rezsim megbuktatásáért. És mi, magyar szocialisták, az elsők között fogunk fellépni, tüntetni és tiltakozni az ellened indított koncepciós eljárás ellen.
És olvasni fogjuk írásaidat, figyelni fogjuk beszédeidet. Megtapsolunk a Demokratikus Charta rendezvényein, együtt az új egypárti diktatúra más ellenfeleivel: liberális és konzervatív demokratákkal, jogvédőkkel, zöldekkel, szakszervezetekkel és civil szerveződésekkel. Nem csak megvesszük, hanem dedikáltatjuk is könyveidet, amelyeket majd a mi korunkról szóló izgalmas olvasmányokként ajánlunk felcseperedő gyermekeinknek és unokáinknak.
De látom, hogy útjaink elválnak. Nem kívántam, nem akartam, és sajnálom, hogy így van, – de látom. Valószínűleg nem hiszel nekem, mint ahogy korábban sem, de látom végzeted beteljesedését. A Nagy Győzelem már nem lehet részed, a Bukástól mentsen meg a Sors.
Törjön hát százegyszer százszor tört varázs.
Budapest, 2011. május 17.