Egy évvel ezelőtt, 2012 augusztusában a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány „Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani” címmel jelentős tanulmányt publikált „az új magyar országgyűlési választási rendszer által a demokratikus ellenzéki erők számára teremtett alkalmazkodási kényszerekről”. A közel száz oldalas dolgozat a felületes érdeklődő számára valószínűleg nem jelentett többet, mint amire a választási rendszer fideszes átbuherálásának közéleti-politikai elemzői már korábban is rámutattak; – nevezetesen azt, hogy az új választási rendszerben csak ellenzéki összefogással lehet legyőzni a fideszbolsevik pártállamot. A tanulmány azonban ennél sokkal alaposabb elemzést és sokkal fontosabb következtetéseket tartalmaz.
A korábbi választási adatokra és az Orbán-rezsim által radikálisan és céltudatosan megváltoztatott választási szabályokra egyaránt építő precíz analízis egyik fontos következtetése, hogy a demokratikus ellenzék csak akkor szerezheti meg a legtöbb, s ezzel a győzelemre esélyes szavazatot, ha (1) egy döntően népszerű önálló párt, vagy (2) egy pártszövetség, vagy (3) egy választási jellegű párt formájában indul. Az elmúlt év történései alapján nagyjából úgy lehet értékelni, hogy a Magyar Szocialista Párt, egykori presztízsének és társadalmi támogatottságának igézetében, az (1)-es megoldást képviselte, – bár eközben a közvélemény-kutatási adatok a „döntően népszerű önálló párt” pozíciójának visszaszerzését nem támasztották alá. Egy ernyőszervezetre tett javaslatával Bajnai Gordon a (3) változat szerinti megoldást javasolta, ám a legnagyobb ellenzéki párt egyes lépéseit, és némely vezetőinek barátságtalan nyilatkozatait követően az Együtt-2014 Mozgalom is párttá alakult. A nagy késéssel és nehézkesen megindult egyeztető tárgyalások végül a (2) változat megvalósítására irányulnak: a demokratikus ellenzék egy pártszövetség formájában fog indulni. A két fél között hónapok óta folyó tárgyalásokat a demokratikus közvélemény végig türelmetlenül és jogos aggodalommal figyelte. A kétpárti egyeztetésekről korábban ismertté vált információk leginkább a közös jelöltállítás nehézségeiről szóltak, s nemigen csökkentették sem az aggodalmat, sem a türelmetlenséget.
Mindennek fényében érdemes visszautalni a fenti tanulmányra, amely hangsúlyozottan nem csak a közös jelöltállítás szükségességéről szól. Sőt, egyértelműen kimondja, hogy még „a koordinált jelöltállítás is komoly kockázatokkal és szavazatvesztési eséllyel jár együtt”. Ennek pedig lényegi oka van, mégpedig az, hogy nem elég a jelöltekről megegyezni, nem elég a választókörzetek egy részében az X párt, más részében pedig az Y párt, stb. jelöltjét állítni, és mindezeken kívül kiküzdeni magunkból egy közösnek nevezett, összefésült országos listát is. Ennél sokkal több kell: a választók támogatását kell, méghozzá minden körzetben és országosan is, egy közös politikai csapatra, ill. egy közös jelöltre fókuszálni. A tanulmány szerzői pontosan fogalmazták meg a dolog lényegét: „Új politikai paradigma és új választói koalíció nélkül lehetetlen a demokratikus ellenzéki erők stabil és fenntartható választási győzelme.” Igen, széles, nagyon széles választói(!) koalícióról írtak, mert a számítások alapján „a győzelemhez szükség van a megmaradt baloldali bázisra, a kiábrándultságából visszataláló baloldali identitású választóra, de minden korábbinál nagyobb mértékben szükség van a politikai közép igazi bizonytalan szavazójának támogatására, a jelenleg részben politikai otthon nélküli liberális választók és a modernizációban érdekelt polgárok nem elhanyagolható részének szavazatára is.”
A megfogalmazásokból könnyen azt a következtetést lehet levonni, hogy a tanulmány csak a választási matematika kényszeréről szól. Ám hibás értelmezés a koordináltan induló demokratikus pártok várható támogatását külön-külön mért népszerűségük számtani összegéből meghatározni. Ha minden résztvevő párt és mozgalom nem tudatosítja a saját csapatában-szavazóbázisában, hogy az adott körzetben a vetélytárs-szövetséges jelöltje mellett is ugyanolyan lelkesedéssel kell agitálni, és ugyanolyan egyértelműen kell rá szavazni, mintha az illető a párt saját jelöltje lenne, akkor a pártszövetség szavazóbázisa kisebb lesz, mint a korábban külön-külön mért szavazóbázisok összege. Ha azonban a demokratikus pártok rendíthetetlen és kikezdhetetlen összefogása, valamint annak egyértelmű célja, tartalma, üzenete és küldetése közismertté válik, akkor éppen ezzel ellentétes folyamat várható: a szoros egység és látványos összefogás képes lesz megszólítani és magához vonzani a ma még bizonytalanként nyilvántartott mintegy 50%-nyi választópolgár jelentős részét is, – azaz a végső szavazatszám a külön-külön mért támogatottság összegénél jóval több lehet! Most nem egyszerű kormányváltásról, hanem legalább rezsimváltásról, – egyesek szerint új rendszerváltásról –, van szó, ezért a különböző demokratikus pártok és mozgalmak összefogása az Orbán-rezsim ellen elsősorban tartalmi üzenet: egy soros parlamenti választás alkalmával vetélytársak lennének ugyan, de amikor a Magyar Köztársaság ellen alkotmányos puccsal hatalomra került politikai-gazdasági polipot kell elsöpörni, akkor szövetségesek, és számítanak minden demokrata támogatására. Egy minapi felmérés szerint a fővárosban már nyerő lenne egy széleskörű demokratikus pártszövetség…
Hogy nemcsak a választási matematika kényszeréről, hanem sokkal többről, sokkal fontosabbról van szó, arra az elmúlt hónapok történései, a demokratikus ellenzék fájdalmasan nehézkes egyeztetései, jelöltekről és körzetekről való alkudozásai, végül pedig a látványos konfrontáció, és az egész folyamatot végigkísérő, jól érzékelhető elégedetlenség is ráirányítják a figyelmet. A politikai pártok alig vették figyelembe azt a körülményt, amely pedig még a tanulmány címében is megjelenik: az új politikai és választási rendszer a demokratikus ellenzéki erők számára alkalmazkodási kényszereket teremtett! Méghozzá olyan kényszereket, amelyeket politikai fellépésük és választási taktikájuk kidolgozása során már eddig is figyelembe kellett volna venniük. Ám úgy tűnik, hogy, – vélhetően saját identitásuk kialakítása vagy megerősítése érdekében –, ezeknek az alkalmazkodási kényszereknek nemigen próbáltak megfelelni. Sokkal inkább az látszik, hogy mindeddig valamiféle koalíciós-koordinációs szellemben próbáltak egymással dűlőre jutni, vagy, – kevésbé jóindulatú megfogalmazással –, egymás rovására pozíciót szerezni a 2014-es választásokat követő politikai térben. Mivel a két párt közötti társadalmi-politikai vízió kérdésében, – már amennyit e formációk magukról tudni engednek -, alapvető, lényegi, áthághatatlan különbségek nincsenek, sőt, a két pártelnök között az előző kormány idején még határozottan jó viszony volt, a külső szemlélő jelenleg csak belterjes szemléletű pártelitek egyezkedését látja a választókörzetek előzetes felosztásáért, választókörzeti jelöltségekért, országos listán megszerezhető helyezésekért, esetleges parlamenti mandátumokért, végső soron kormányzati posztok reményéért.
Mindezek alapján a demokratikus közvélemény csalódása indokolt. Az MSZP és az Együtt 2014 választási együttműködéséről érkező hírek nem szólnak a szükséges új ellenzéki paradigma kidolgozásáról. Nem szólnak arról, hogy a köztársasági eszmét felszámoló, új, nacionalista pártállamot építő Fidesszel, és szellemi partnerével, a Jobbikkal szemben a modern hazafiságot és az európai értékrendet felvállaló demokratikus ellenzéki szövetség olyan széles politikai platformra helyezkedne és olyan kőkemény szövetséget építene, amely képes lenne szavazóként magához vonzani egy jövőbeni IV. Magyar Köztársaság minden potenciális hívét. Nincs szó új, a rezsimváltást előkészítő széleskörű Ellenzéki Kerekasztalról. Nincs hír olyan közös tartalmi üzenetről, felhívásról és programról, amely életre tudná kelteni a rezsimváltáshoz szükséges választói koalíciót. Nincs hír közös kommunikációról, kampánystábról, akciókról, rendezvényekről. Pedig a történelmi kihívás az eddigiekhez képest éppen ilyen megközelítést igényelne.
A parlamenti demokrácia a politikai pártok létén alapul, ezért a demokratikus-köztársasági-jogállami elkötelezettségű pártok nélkül, legyenek azok bármilyen esetlenek is az Orbán-rezsim által feldúlt terepen, a IV. Magyar Köztársaság nem hozható létre. Végső soron politikai pártokra, 2014-ben pedig politikai pártok szövetségére kell szavaznunk, ha hazánkat vissza akarjuk vezetni arról a történelmi-politikai-társadalmi-gazdasági tévútról, amelyre Orbán Viktor és cinkosai térítették. A demokratikus ellenzék pártjainak, parlamenten belül és kívül, észre kell venniük, ha másból nem, akkor a közvélemény-kutatási adatokból, hogy eddigi szerepvállalásuk, politikai ajánlataik és módszereik nem voltak elégségesek a választók szükséges többségének megnyeréséhez. A többség ugyan már kormányváltást szeretne, de ez nem mutatkozik meg az ellenzéki pártok támogatottságának növekedésében. Ennek egyetlen magyarázata lehet, mégpedig az, hogy a pártot jelenleg nem választók jelentős hányada nem csak a kormányoldallal, hanem az ellenzékkel is elégedetlen. Ez utóbbiak eddigi politikai ajánlata ezidőtájt számukra legfeljebb csak a kisebbik rosszat jelenti; ám a „kisebbik rossz”, mint politikai alternatíva, az elmúlt két évtized finoman szólva is ellentmondásos tapasztalatai alapján, már nem elegendő a választók megnyerésére.
Elérkezett az idő, hogy magyar demokratikus közélet legtisztábban látó hangadói újra megszólaljanak. Elérkezett az idő, hogy velük együtt a ma még hallgató értelmiségiek, gondolkodók, újságírók, jogászok és pedagógusok, egyházi emberek és vállalkozók, kutatók és érdekvédők, orvosok és közgazdászok, művészek és társadalomtudósok is felemeljék szavukat: elég volt Orbán Viktorból és rendszeréből! Elég volt a jogfosztásból, a demokrácia és a parlamenti köztársaság kiüresítéséből! Elég volt a barátaink, partnereink és szövetségeseink ellen indított értelmetlen és indokolatlan szabadságharcból! Elég volt a fideszes kalandorok országlásából, elég volt a reménytelenségből és a kiszolgáltatottságból! Elég volt a hazudozásból, látványpolitizálásból, az öncélú és önérdekű kormányzati machinációkból! Elég volt a fideszes pártállamból!
De ennél többet is kell mondaniuk: meg kell fogalmazniuk elképzeléseiket a létrehozandó IV. Magyar Köztársaságra vonatkozóan. Meg kell fogalmazniuk minimális elvárásaikat a IV. Magyar Köztársaságot megteremtő Demokratikus Egységkormánnyal szemben. Meg kell fogalmazniuk javaslataikat az alkotmányosság és a jogállam helyreállítására, a demokratikus normáknak megfelelő hatalommegosztásra, a szociális biztonság szétbombázott rendszerének újbóli felépítésére, – és még sok más alapvető demokratikus elv és követelmény érvényesítésére. Lépjen elő a homályból, a tanszéki-kutatóintézeti magányból, a szerkesztőségi szobákból, az üzleti élet és a mindennapi hajsza elzártságából mindenki, aki érdemi gondolattal, fontos üzenettel tud hozzájárulni a fideszbolsevik rendszer leváltásához és a demokratikus elkötelezettségű konzervatív, liberális, szocialista, zöld, vagy bármilyen egyéb politikai pártok és mozgalmak közös sikeréhez a 2014-es választásokon! Újságok lapjain, az interneten, a még szabad média felületein, konferenciákon és klubokban, egyházi és civil fórumokon, lakóközösségekben és egyesületekben fogalmazzák meg téziseiket a magyar társadalom és a magyar demokratikus ellenzék számára. A közélet leghitelesebb, felelős képviselői, – új „muszáj Herkules”-ként –, segítséget kell nyújtsanak a demokratikus pártoknak ahhoz, hogy magukra találjanak, hogy közös politikai ajánlatuk minden tekintetben megfeleljen a helyzet és a kor kihívásainak, s következésképpen alkalmas legyen a rezsimváltáshoz szükséges szavazatok megnyerésére is.
És elérkezett az idő arra is, hogy az Orbán-rezsim közvetlen áldozatai, kiszolgáltatottjai és sértettjei, a föld-, trafik- és takarékmutyik vesztesei, a magánnyugdíj-pénztári zsarolás kisemmizettjei, a statáriális törvénykezéssel idő előtt nyugdíjba kényszerített bírók, orvosok, pedagógusok, az ellehetetlenített kisegyházak elöljárói, a partvonalon kívülre szorított szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek, a jogorvoslati lehetőség nélkül fölmentett közszolgák és elbocsátott munkavállalók, a kényszerűségből külföldre kitántorgott orvosok, ápolók és szakmunkások, a megalázó eljárásokkal jogaiktól és életlehetőségeiktől megfosztott rokkantak, kiközösített roma honfitársaink, az érdemi indok nélkül lecserélt iskola- és kórházigazgatók, a reménytelenül tengődők milliói, de mindezekkel együtt a mások jogfosztását és a kitaszítottak kényszerű áldozatát nehezen viselő szolidárisak is, az ország és a nemzet jövőjéért felelősséget vállaló minden rendű és rangú demokrata hazafiak együtt és összehangoltan megszólaljanak: az Orbán-rendszer urai és kegyencei, – miközben ellopják jövőnket, külföldre kényszerítik gyermekeinket, kiszolgáltatottá és földönfutóvá tesznek milliókat –, a mi vérünkből, a mi tulajdonunkból, a mi megtakarításainkból garázdálkodnak és gazdagodnak! A vesztesek és jogfosztottak sorsa igazolja a demokratikus pártok és mozgalmak alapvető tézisét: Orbán Viktor neohorthysta rendszere ellentétes a modern, európai, szabad és gyarapodó Magyarország érdekeivel.
Elérkezett az idő, hogy a magyar demokraták a pártpolitizálásban elbizonytalanodott, megkopott vagy elbódult pártok segítségére siessenek, és új, ihlető, mozgósító szellemmel frissítsék fel őket. Az a választói koalíció, amelyet egy évvel ezelőtt a Haza és Haladás Alapítvány tanulmánya elengedhetetlenül szükségesnek tartott a győzelemhez, nemcsak a politikai pártok ügye. Sőt, ez elsősorban nekünk, az állam polgárainak sorskérdésünk; ezért e választói koalíció megteremtése a mi kiállásunkon, a mi döntésünkön múlik. Ha mi félre tudjuk tenni meglévő fenntartásainkat a más értékrendben gondolkodó, vagy más politikai előélettel rendelkező, ám hozzánk hasonlóan az európai jogállamiság elveit és a parlamentáris köztársaság eszméit valló, s éppen ezért Orbán Viktor felvilágosulatlan abszolutizmusát velünk együtt felszámolni szándékozó honfitársainkkal és politikusainkkal szemben, akkor ez útmutatást és felhívást, végső soron segítséget és támogatást jelent a demokratikus politikai pártoknak választási együttműködésük tartalmának, közös politikai üzenetüknek a megfogalmazásához, de közös, mindannyiuk által támogatott jelöltjeiknek a kiválasztásához is.
Új ellenzéki paradigmára van szükség, és ennek kidolgozásához hazánknak minden demokratára szüksége van.
Hogy 2014 tavaszán az Orbán-rezsim ellen meginduljon a birnami erdő.
2013. augusztus 25.
Lázár András